2. fejezet

Nemhogy reggel nem jött, délre se ért a szállodába. Az aggodalomtól egyre több üveg bor csúszott le a torkomon, kezdtem mámorosan érezni magam. Igaz, megkért, hogy ne részegen fogadjam, de még csak illuminált állapotban voltam, az meg messze áll a részegségtől. Különben meg, ő se tartja a szavát. A reggel az reggel és nem este kilenc. Nagyjából annyi volt az idő, mikor kopogott az ajtón.

-       Ki az? - Szóltam ki, a biztonság kedvéért.

-       Szobaszervíz. - Hallottam Damon hangját.

Örömömben a nyakába ugrottam, amin meg is lepődött.

-       Csak nem aggódtál értem?

-       Ööö, nem. Nélküled nem tudok hazamenni. Már nincs elég pénzem. - Vágtam ki magam, miközben bementünk a szobába.

-       Értem. Akkor biztos unalomból ittál, igaz?

-       Aha. Na de mesélj inkább! Mi volt? Mi tartott eddig? És miért feketék a szemeid?

Pedig úgy imádtam a szép kék szemeit. Követelem őket vissza! Ábrándoztam, míg hagytam szóhoz jutni.

-       Nagyjából úgy ment, ahogy számítottam. Azért most jöttem, mert hirtelen nagyon legyengültem és senki nem maradt, akiből ihattam volna. A szemeim majd visszaállnak, ha felszívódott bennem az energia. Bonyolult és még én se értek mindent, de ne is beszéljünk róla. Inkább térjünk rá arra az ígéretemre, ami már nagyon esedékes. - Terelte a témát a szokásos rossz fiús mosolya kíséretében.

-       Na ne!

-       Nincs. Több. Kifogás. - Tagolta a mondatot, minden szónál egyre közelebb lépve.

Megállt közvetlenül előttem, megragadta a két karom és könnyedén az ágyra dobott. Akkora lendülettel lökött meg, hogy a fejem az ágytámláról pattant vissza. Pechemre még csak el se ájultam, pedig díjjaztam volna, ha kiütöm magam pár órára. Ő persze teljesen figyelmen kívül hagyta koppanásomat, inkább a lábaimnál fogva vízszintes helyzetbe rántott. Mire kettőt pislogtam, fölém hajolt, elzárva a menekülés elől. Megpróbált megcsókolni, én elfordítottam a fejem. Lefogta az állam és újra próbálkozott. Mielőtt szája elérte volna az enyémet, megszólaltam.

-       Szeretnék beszélni veled.

-       Majd később.

Míg ő hevesen lekapott, arra tudtam gondolni, hogy meg ne sértse a bőröm. Most amilyen állapotban van, ha megérzi a vérem ízét, könnyen eldurvulhat a helyzet és jó esetben hullazsákban térek haza, rossz esetben elkapar valahol a környéken. Hagytam magam, elvégre nekem fájt volna az ellenkezés. Ameddig ő a nyelvemmel foglalta le magát, én győzködtem magam, hogy búcsú szexnek belefér a ma esti, de magam sem tudtam eldönteni, akarom-e, vagy sem.

Ha engedek neki, még elbízza magát. Ha nem, erőszakosabb lehet. Hogy én kívánom-e? Mióta ismerem. Most is nehezemre esik ellenállni neki. Mégis mért teszem? Egyrészt mert szadista vagyok, másrészt van pasim. Tényleg beszélni kéne vele. Kihasználva a szünetet, megkíséreltem újfent beszélgetést kezdeményezni.

-       Komolyan beszélnünk kéne.

-       Mi olyan fontos?

Kihúztam kezét a blúzom alól és feljebb csúsztam az ágyon.

-       Ööö. Kettőnk viszonyát kéne megvitatni.

-       Mi vitatnivaló van rajta?

-       Kezdjük ott, hogy nem vagyok szingli...

-       Lényegtelen – vágott közbe.

-       Mi meg már rég szakítottunk...

-       Ha már beszélgetünk, kitérhetnénk erre a részre is.

-       Később. Először tudni akarom, mért akarsz mindenáron lefeküdni velem?!

-       Mert mért ne? Megtehetem. És bármennyire próbálod azt mutatni, hogy te nem akarod, magadnak is hazudsz. Én válaszoltam. Te jössz!

-       Ha ennyire tudni akarod, azért volt, mert féltem tőled. Kiszámíthatatlan vagy és veszélyes. Elég nálad egy rosszul fogalmazott mondat és máris elszáll az agyad. Csakhogy se nekem, se egyik ismerősömnek nincs olyan különleges gyűrűje, ami fel tud támasztani.

-       Sose hittem, hogy ez volt a baj. Eleinte tetszett, hogy veszélyes vagyok.

-       Rájöttem, hogy túlságosan az vagy. Ellened az én erőm is kevés, ha meg kell magam védenem. És ha engem nem is bántottál volna, azt sem akartam, hogy valaki máson vezesd le a dühöd.

-       Ezt féltél nekem elmondani? Jobban bosszantott a titkolózásod. Ezek után megérdemelnék még egy esélyt.

-       Van...

-       Pasid. Tudom, de nem érdekel. És azt se mondhatod, hogy továbbléptél, mert látom a szemeidben, hogy még érzel valamit irántam.

-       Ha hagysz nekem egy kis időt, átgondolom. Rendben?

-       Mennyi időt? - Lassan újra kék szemeiben megcsillant a remény.

-       Amíg elintézem a költözést.

-       Csak eldöntötted.

-       Unok már ott élni. Nagyobb nyüzsgésre vágyok. És legalább nem telefonon kell intéznem a szakítást, már ha sor kerül rá.

Utolsó mondatom egészen felvidította. Nyomott egy puszit az arcomra, majd hirtelen kiviharzott a szobából. Meg se lepődtem, mikor egy üveg borral állított vissza. Iszogattunk, csevegtünk, tv-ztünk, aztán elaludtam.

A hazaút ezúttal veszekedés nélkül zajlott. Úgy döntöttem, ahelyett, hogy hazamennék, beugrok inkább Kaley-hez. Felhívtam, hol keressem. Naná, hogy a Salvatore házban. Stefan rendesen meglepődött, mikor meglátta, hogy én és a bátyja együtt sétálunk be a nappaliba. Kay boldogan a nyakamba ugrott, aztán észrevette Damont.

-       Megöllek! - Indult meg sógora felé.

-       Hagyd őt Kay! Gyere, inkább elmesélem mi történt! - Fogtam vissza barátnőmet.

Vetett még egy gyűlölködő pillantást, aztán hagyta, hogy az emeletre tereljem. Mire belekezdtem volna a nagy sztoriba, csörömpölést hallottunk a földszintről. Naná, hogy a két fiú verekedett össze. A toronynál történtek óta Stefannek esélye nem volt a bátyjával szemben, jobbnak láttam közbeavatkozni. Mikor épp megvolt köztük a két méter távolság, Damon elég ugrottam, így hátammal őt, kinyújtott karjaimmal öccsét próbálva visszatartani.

-       Ne szólj ebbe bele! - Szóltak mindketten.

-       Nem fogom hagyni, hogy megöld a testvéredet!

-       Akkor is, hogy képzelte, amit Kaley-vel csinált?

-       Kaley, igazán segíthetnél visszafogni a barátodat!

-       Bocs Lis, vele értek egyet.

-       Nagyszerű. De ha nem akarod a halálát... Stefan, hidd el, te fogod a rövidebbet húzni! És ez nem csak a diétád miatt van. Engedd, hogy elmagyarázzam a dolgokat és higgadj le! Te meg itt a hátam mögött, igazán bocsánatot kérhetnél!

-       Sajnálom! - Mondta ki végre a varázsszót.

Nagy nehezen elértem, hogy leüljünk beszélni az öldöklés helyett.

Az összefoglaló végére még mindig nem győztem meg őket teljesen. Ideje volt bevetnem a B tervet.

-       Továbbra sem látom okát, mért ne tépjem szét a torkát – mondta Stefan. - Nem érdekel, hogy a bátyám. Akkor sem állt jogában turkálni a barátnőm agyában.

-       Először is: adj Kaley-nek verbénás nyakláncot! Másodszor: örülhetünk, hogy nem úgy bánt el vele, mint Chany-vel. Tudom, hogy ez nem vigasztal, de az ő esetében már ez is szerencse.

-       Még mindig kevés – szólt egyre türelmetlenebbül.

-       A saját életed se félted?

-       Nem.

-       Akkor az én kedvemért türtőztesd magad. Nem vagyunk túl jó barátok, de csak nem bántanád a pasimat.

Huh, kimondtam. Na ebből mi lesz?

-       Hogy mi van? - Akadtak ki egyszerre.

-       Jól hallottátok. Kibékültem vele.

Csak még az illetékes nem tud róla, de nem lényeg. Ez legyen a legkevesebb. Úgyse fog tiltakozni.

-       Életed egyik legjobb döntésének tartottam, mikor szakítottál vele, erre most visszafogadod. Pont azért léptetted le, mert féltél tőle. Ki tudja, mennyivel lett erősebb azóta, és összejössz vele? Te nem vagy százas – hitetlenkedett Kaley.

-       Próbálom azt hinni, hogy hiba volt őrült idegbetegnek tekintenem. Megkísérlem a lehetetlent: kihozni belőle a legjobbat. Ha nem jön össze, hát magára vessen. Arra lennék kíváncsi, hogy milyen volt szakítás után.

-       Mint egy őrült idegbeteg – vette át a szót Stefan. - Egy hétig tartózkodott itthon, de szinte hozzá se lehetett szólni, folyton be volt sózva. Aztán hirtelen lelépett, majd egy fél év múlva újra hazajött. Hetente más nőkkel szórakozott, végül lassan lenyugodott. Kb. egy hete jelentette be, hogy elmegy hozzád, de a konkrét tervébe nem avatott be. Ha most sem váltja be a hozzá fűzött reményeidet és lekoppintod, össze fog omlani. Az a te felelősséged lesz!

-       Vállalom, csak hagyjátok békén, jó?

Nem túl meggyőzően, de bólintottak. Kettesben hagytam őket és átmentem az emlegetett szobájába. Damon az ágyán feküdt és olvasott.

-       Azt mondtam az öcsédéknek, hogy együtt vagyunk – mondtam, miközben mellé feküdtem.

-       Igen? Hogy fogadták?

-       Rosszul, de nem fognak beleszólni.

-       Ideköltözöl?

-       Aha. Olyan leszünk, mint egy naaaagy család. Kay is többet van itt, mint a saját házában. Amúgy mit olvasol?

-       Stefan naplóját. De pszt! Ő nem tud róla – válaszolt kacsintva.

-       Ha meguntad, átpasszolhatnád nekem. Érdekel az elenás korszaka. Rólad ugyan sokat mesélt abból az időből, de magáról szinte semmit.

-       Viheted. Nem bírom hosszútávon a csöpögését. - Azzal egy hanyag mozdulattal elhajította.

A könyvecske a földön, ő pedig rajtam landolt. Mielőtt nagyon belelendült volna, finoman eltoltam magamtól.

-       Nem, nem fogod tovább halogatni!

És mielőtt bármit is szólhattam volna, lazán széttépte rajtam a blúzt. A gombok mindenfelé pattogtak. Igyekeztem nagyon csúnyán nézni rá.

-       Majd kapsz másikat!

-       Attól, hogy negyed annyiért öltözködök, még szeretem a ruháimat. Jó lenne, ha nem tennéd tönkre őket! Te fogod visszavarrni! Szedd össze a gombokat!

-       Én összeszedem most, de akkor te egy jódarabig nem mászol ki az ágyból, mert bepótoltatom veled az egész évet!

-       Jól van, ráér – feleltem flegmán, lemondóan.

Bosszút forraltam. Végighúztam kezem a mellkasán, alul megragadtam az ingét és egy sátáni mosoly kíséretében lendületet gyűjtöttem.

-       Ne merészeld! - Szólt, de már későn.

Újabb adag gomb repült széjjel a szobában.

-       Jól van. Mennyire szereted ezt a nadrágodat? - Vette fel a harcot.

-       Szét ne tépd! - figyelmeztettem.

Nem hallgatott rám, néhai halászgatyám két darabban végezte az ágy két oldalán. Kezdett komolyan dühbe gurítani. Ha ő így, én még ígyebb.

-       Remélem te is búcsút intettél ennek a farmernek.

-       Nem bírod szétszedni – gúnyolódott elégedett nyugalommal, győzelme tudatában.

-       Azt nem. De elégetni igen.

Rémült tekintete ellenére rögtön lángra lobbantottam, gondosan ügyelve, hogy csak az anyag égjen hamuvá, viszont ő ne sérüljön.

-       Hogy mit fogsz te még ezért kapni!

-       Te kezdted. Én csak visszaadtam.

-       De én nem gyújtottalak fel.

-       Én se téged gyújtottalak fel, csak a nadrágodat. Nagy különbség. És most hagyj koncentrálni amíg el nem ég az anyag, ha nem akarsz meggyulladni, vagy újrabútorozni a fél szobát!

-       Inkább oltsd el! - nyomatékosította mondatát szúrós tekintettel.

-       Na jó.

Levette nadrágja maradványait, én meg alig bírtam megállni a röhögést, mikor megláttam, hogy csupa korom a lába. Ahogy meglátta, még mérgesebb lett.

-       Lemossam? - Ajánlottam fel.

-       Majd a kádban.

-       Nincs kedvem fürdeni.

-       Kérdeztem? Kezd el engedni a vizet! Felhozom a cuccaidat, de mire felérek, a kádban akarlak látni!

Inkább legyen kicsit parancsolgatós, mint erőszakos. Mivel nem akartam megvárni, hogy egyik fokozatból a másikba lépjen, szót fogadtam. Arra viszont nem számított, hogy elfoglalom az egész kádat.

Nem hallottam, hogy visszajött. Suttogó hangját hallottam közvetlenül a fülemnél.

-       A helyemen ülsz és nem férek ide.

-       Ülhetnél te a csaphoz – néztem rá.

-       Nem. Ez az én helyem. Vagy csússz előrébb, hogy mögéd férjek, vagy átülsz szembe!

Nem szerettem volna túl közel tartani a nyakamat a fogaihoz, ezért átmásztam a kád másik végébe. Egyből bepróbálkozott.

-       Nem tartom jó ötletnek. - Húzódtam távolabb. - Legutóbb is szétvertem a fejem a csapba.

-       Mert akkor is folyton ellenkeztél – mosolygott.

-       Kicsi a kád. Szerezz be egy nagyobbat!

-       Vegyek miattad egy jakuzzit, vagy inkább egy medencét óhajtasz? - Viccelődött.

-       Elég a jakuzzi is.

-       Szuper. Majd elintézem.

Beszéd helyett inkább áttért a tettekre, de túl sok reakciót nem sikerült belőlem kicsikarnia.

-       Milyen pasit szedtél te össze? Teljesen elrontott, frigid lettél – zsörtölődött.

-       Nem lettem.

-       Majd meglátjuk. De most mássz ki inkább, mielőtt megerőszakollak!

<p class="MsoNormal" st