Kapcsolatok kezdete és vége

Pillanatok alatt rendbe szedtem magam, így már öt perc múlva apám házába hoppanáltam, várva hívásom indoklására. Nem kellett sokat várnom, Voldemort fagyos hangja szinte rögtön megszólalt az ajtó irányából.

-         Igazán kedves tőled, hogy ilyen hamar idefáradtál.

-         Hívtál.

-         Lenne egy feladatom a számodra, de titokban kell tartanod mindenki előtt. Santhos se tudhat róla.

-         Rendben. Mi lenne az?

-         Ülj le! Elmondom a részleteket.

Fél óra múlva már egy mugli falucskában sétáltam. Egy nőt kellett megkeresnem. Méghozzá egy kviblit. Valami June Werks volt a neve, tőlem tíz évvel idősebb. Ennyit tudtam róla, valamint azt, hogy nagyjából hol lakik. A falu és az utca nevét pontosan megadták, de a házszámban nem voltak biztosak az informátorok. Engedélyt kaptam rá, hogy az eltévesztett házak lakosaival azt tegyek, amit kedvem tartja. Akit akarok, megölök, akit nem, azt életben hagyhatom. Benyitottam a 46-os számú lakásba. Már azt hittem, nincs otthon senki, mikor halkan szóló hamis dallamokat véltem kiszűrődni a fürdőszoba felől. Zaj nélkül osontam be, nem zavartam meg a fürdőző lakót. Három méterre a háta mögött megálltam tőle és megköszörültem a torkom. Az asszony ijedtében lejjebb csúszott a kádban. Felém fordult amennyire tudott és kérdőn nézett rám. Hirtelen megszólalni se tudott meglepődöttségében. A maszkom takarásában vigyorogtam, mulattatott a helyzete. Minden bizonnyal kínosan érezte magát, elvégre nehéz lehetett eldöntenie, hogy halálfalói egyenruhámban és a maszkban férfi vagyok-e, vagy nő.

-         Ki maga és mit akar? – szólalt meg végül mégis, nem túl határozott hangon.

-         June Werkset keresem. Nem tudtam mi a pontos címe.

-         Kettővel visszább lakik.

-         Köszönöm. És most sajnálom, de Sectumsempra!

Felsikoltania sem volt ideje. A hirtelen előrántott pálcámra még vetett egy értetlen pillantást, de aztán már kénytelen volt saját fájdalmára figyelni. A meleg vízben ülve vére méggyorsabban folyt, így percek alatt elvérzett. Elégedetten kisétáltam és bekopogtam az imént megadott házba. Még annyi időm volt hogy a csuklyát hátratolva a fejemről, eltűntessem az állarcomat. Egy csinos hölgy nyitott ajtót köntösben és törülközővel a fején.

Mindenki ilyenkor fürdik? Kérdeztem magamtól, de nem volt időm tovább töprengeni a témán.

-         Miben segíthetek?

Huh, miben is? Erre nem is gondoltam. Kéne egy sablonszöveg.

-         A nevem Jennifer Higs. Értesíteni jöttem, hogy ön nyert egymillió fontot.

-         És mégis hogyan? – Arcából ítélve látszott, hogy nem tudja eldönteni örüljön-e, vagy kételkedjen.

-         Kisorsolták a nevét. Ezt lehetségesnek tartja?

-         Végül is igen. Nemrég beküldtem az egyik újság feladványának megfejtését.

-         Akkor szerencséje volt. Idekint szeretné átvenni a nyereményét, vagy beenged?

-         Ja persze, fáradjon beljebb!

-         Köszönöm. Te hülye, naiv picsa… - tettem hozzá gondolatban.

Míg bevezetett a nappaliba és háttal volt nekem, előhúztam a pálcám.

-         Foglaljon… - A mondatot már nem tudta befejezni, mert észrevette a pálcát a kezemben. – Mi ez?

-         Nem láttál még ilyet? Kvibli létedre ennyit illene tudnod.

-         Mit akar? Minek nevezett?

-         Tegezz nyugodtan. Vagy tíz évvel idősebb vagy nálam.

-         Ki vagy te?

Visszahúztam a csuklyát, s így a maszk is visszakerült az arcomra. Ijedtében hátrahőkölt.

-         Velem kell jönnöd.

-         Minek? Hova? Nem értek semmit.

-         Mit tudom én. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyelek magammal. Ha szerencséd van, még életben is maradhatsz. Nem tudom, mire kellesz neki, de oda kell téged vinnem. Ne ellenkezz! Felesleges lenne.

-         Hogyan akarsz elvinni? Seprűn?

-         Te csak a mesékben olvastál rólunk? Ennyire tájékozatlan vagy? Pedig elvileg varázslók a szüleid.

-         Árva vagyok.

-         Ja, így már világos. Na gyere, menjünk! Mindjárt meglátod, hogyan tudunk még utazni.

Apám elégedett volt a gyors munkámmal.

-         Elárulnád, mire kell neked egy kvibli?

-         Ő nem kvibli, hanem boszorkány. Csak nem tud róla, mivel a szülei meghaltak. Az anyját személyesen is ismertem. Halálfaló volt, de Potter megölte.

-         És?

-         Mit és? Nincs és. Menj vissza Dracóhoz! Innentől kedve már nincs semmi közöd a dolgokhoz.

-         Elegem van. Engem sose avatsz be semmibe.

-         Ne kezdj el hisztizni! Később talán elmondom. Most hagyj minket magunkra!

Eleget tettem a parancsnak. Mire visszatértem a Malfoy kúriába, már Draco is otthon volt. Joel és ő könyvet olvastak a szobájában. Jöttömre mindkettő felkapta a fejét.

-         Ilyen hosszúra nyúlt a feladatod? – tette félre a könyvet Draco.

-         Téged az ne érdekeljen. Aki kora reggel eltűnik és csak ilyenkor ér haza, az ne kérdezősködjön.

-         Te meg esetleg vedd magad takarékra! Nem szeretem, mikor ilyen hangon beszélsz velem. – vágott vissza.

-         Fejezzétek már be! – szólt közbe Joel is.

-         Haver, ne szólj bele! – intette le – Gyere ide szívecském és mesélj nekem a mai munkádról!

-         Mesélj te! Neked inkább van miről beszámolnod.

-         Csak nem vagy féltékeny?

-         Mégis miért lennék az?

-         Nem tudom. Mondd meg te! Miért is vagy az?

-         Szállj már le rólam!

-         Gyere ide!

Kinyújtotta a kezét és én odamentem hozzá az ágyhoz. Hagytam, hogy megfogja a csuklóm, és az ölébe rántson. Átkulcsoltam a nyakát, megcsókoltam, majd belenéztem hideg szemeibe. Szokás szerint nem sikerült érzelmeket kiolvasnom belőlük, így hát szóban kellett érdeklődnöm.

-         Hol jártál?

-         Nem mindegy?

-         Nem.

-         Pansy Parkinsonnál.

-         Tessék? – néztem rá döbbenten, hogy majdnem leestem a lábairól.

-         Jól hallottad.

-         Mit kerestél nála?

-         Valamit meg kellett vele beszélnem. De ez nem tartozik rád.

-         Megcsaltál és még büszke is vagy rá?

-         Semmi ilyesmit nem mondtam.

-         Csak utaltál rá.

-         Akkor félreértettél.

-         Cinikus barom vagy.

Amilyen gyorsan csak lehetett felálltam és elindultam az ajtó irányába, nehogy vissza tudjon húzni.

-         Sziasztok! Én haza megyek.

Megszólalni se maradt idejük, olyan hamar elhoppanáltam. Apámnál kötöttem ki, aki akkor már egyedül volt a szobában.

-         Miért jöttél Santhe?

-         Összevesztem Dracóval.

-         És?

-         Nincs és. Ezt csak simán kijelentettem. Szerintem szakítani fogunk. Nincs valami feladatod a számomra? Le kell magam foglalnom, nehogy visszamenjek és nekiessek néhány átokkal.

-         Milyen elfoglaltságot szeretnél?

-         Gyilkolós-kínzóst.

-         Rendben. Menj el June–al egy mugli faluba és tarts neki bemutatót!

-         Hol van?

-         Valahol a kertben.

-         Oké. Köszönöm.

-         Nincs mit.

Az említett helyen megtaláltam a céltalanul sétálgató nőt. Mikor észrevett, furcsán mosolygott.

-         Szia! – köszöntem rá kicsit erőltetett kedvességgel.

-         Üdv! Engem keresel?

-         Igen.

-         Milyen szándékkal?

-         Apám küldött, hogy vigyelek magammal.

-         Be akarod mutatni, hogy tudsz embereket kínozni és megölni?

-         Ezt kérték tőlem. Nem akarod?

-         Nem igazán van más választásom. Bosszút akarok állni azon a Potter fiún. Az anyja megölte az enyémet, és…

-         Értem. Segítek, ha szeretnéd.

-         Lehet, hogy nem ártana. De mit tudnál értem tenni?

-         Taníthatlak, meg ilyesmi. Azt tudnod kell, hogy Potterrel én látszólag egész jól kijövök, de ez csak érdek és látszat.

-         Megértettem.

Valamivel távolabb léptek zaja hallatszott és a hang alapján hamar rájöttem ki az.

-         Végre megtaláltalak. Beszélnünk kell. Az előbb olyan gyorsan elviharzottál…

-         Mit vártál?

-         Kérlek, beszéljünk!

-         Nincs miről. Ugyanis én most szakítok.

-         De…

-         Nincs de Draco. Vége van. Nem bírom elviselni, hogy folyton elmászkálsz mit tudom milyen könnyűvérű libákhoz. Elegem van. Ha nem vagy hozzám hű, ne várd, hogy én az legyek!

-         Kicsim, kérlek!

-         Fejezd be a nyálas szöveget! Nem illik hozzád. Nem érdekel, hol voltál és miért, de ha normális kifogást is sikerülne találnod, már akkor is késő lenne. Azt hiszem az elkövetkező időben jól ki fogok jönni Joellel.

-         Úgy érted…?

-         Első adandó alkalommal össze fogok jönni vele.

-         Jól van. Eddig beszéltem szépen. És most velem jössz, mert szeretnék végre négyszemközt beszélni veled! – Szavainak nyomatékot adva rögtön karon is ragadott és elhoppanált velem.

A szobájába vitt, ahol tényleg kettesben voltunk. Első dolga volt elvennie a pálcám.

-         Hajlandó vagy végre meghallgatni?

-         Esetleg.

-         Előre figyelmeztetlek, hogy ha a távozás állna szándékodban, ki is kötözlek.

-         Amíg kellő távolságban vagy tőlem, nem érdekel.

-         Hát, azt nem tudom garantálni, hogy nem próbálkozom be…

-         Sejtettem. De térj végre a lényegre!

-         Először is le kell szögeznem, hogy nem feküdtem le Pansyval. Próbált rám mászni, de nem hagytam.

-         Meséld ezt be a hóembernek a sivatagban!

-         Nem hiszel nekem?

Én az ablaknál álltam karba tett kézzel, így mikor közvetlenül elém lépett, nem tudtam elhátrálni tőle. Az arcomhoz hajolt és mélyen a szemembe nézett.

-         Hogy tudnám bebizonyítani?

-         Sehogy. Ne is akard. Mondom, hogy már nem érdekel. Feleslegesen mártírkodsz itt nekem, nem hatsz meg.

-         Akkor hatok rád másképp…

A nyakamra hajolt és finoman megpuszilta, így elérve, hogy megborzongjak.

-         Ne merészeld!

-         Shh! – tette mutatóujját a számra, közben folytatva, amit elkezdett.