Arany Virágok - 9. fejezet
2010.02.12. 22:23
Közelebb
Csak reggel keltem fel, de már semmim sem fájt igazán. A fejem lüktetett, más bajom nem volt. Kikeltem az ágyból és az időközben rámkerült hálóingre felvettem egy köntöst, majd kimentem a szobámból. A konyhában csak Féregfarkot találtam.
- Jó reggelt! Apa?
- Neked is! Nincs itthon. Elment, mert dolga van, és azt üzeni, ha már jobban vagy, visszamehetsz. Viszont menj el a gyengélkedőre!
- Rendben. Kösz. Akkor most megyek is. Draco már biztos aggódik.
Visszamentem a kastélyba. A szobából kilépve szédülés fogott el, homályosan láttam. Draco és Santhos épp akkor értek ki a szobáikból, így valamelyiküknek sikerült elkapniuk, aztán elájultam.
Ismerős helyen ébredek. A gyengélkedő. Ágyamnál az egész mardekár ház, bár sejtéseim szerint egyvalaki biztos nem volt jelen. Ha mégis, hát minden bizonnyal erősen szurkolt a felépülésem ellen.
Draco az ágyam szélén ült és fogta a kezem. Mikor a gyógyfőzettel visszatérő Madame Pomfrey meglátta a regiment diákot, mindenkit ki akart küldeni, én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy legalább Draco maradhasson. Végül megengedte, de a többieket kegyetlenül kitessékelte.
- Elmondaná, mi történt magával? Minden jel arra utal, hogy agyrázkódása van. Méghozzá súlyos. Mi dőlt magára?
- Egy polc tegnap este.
- Ilyen veszélyes a könyvtár? És senki nem vette észre? Nem sétálhatott el csak úgy onnan a saját lábán, hiszen az képtelenség.
- Akkor nem ájultam el, csak szédültem picit.
- Különös. Na de most igya ezt meg és aludjon! Mr. Malfoy pedig ne zavarja! Ha csendben tud maradni, és hagyja pihenni, maradhat.
A nő letette a poharat és magunkra hagyott minket.
- Szóval mi is történt?
- Rám dőlt egy pózna. Az apád mentett meg.
- Hogyhogy?
- Mivel engem már nem tudott félreállítani az útból, lassította a pózna esését. Ezért nem jöttem vissza este.
- Semmi baj. Az a lényeg, hogy nem haltál meg. Mondjuk jó lett volna, ha értesítettetek volna valahogy, de mindegy.
- Ide adod a löttyöt?
Kiittam a pohár gőzölgő, kék színű tartalmát, és beljebb csúsztam az ágyon, hogy Draco is mellém férjen.
- Csak nem arra kérsz…
- Maradj velem, jó? Nem akarok egyedül lenni.
- Kérj szépen!
- Légyszi! - néztem rá megrendítően szépen.
- Kérj szebben!
- Kérlek szerelmem, maradj itt velem!
- Azt hiszem sikerült meggyőznöd. A sétánk úgy tűnik ugrott mára. Majd bepótoljuk legközelebb.
- El fogunk ma menni, ne aggódj!
- De most pihenned kell.
- És? Alszom pár órát, aztán jobban leszek. A saját felelősségemre távozhatok.
- Ez az én felelősségem is.
- Ez meg az én szövegem.
- Aludj már!
Végre mellém feküdt. Átkarolt, én pedig a mellkasára hajtott fejjel igyekeztem elaludni. Ám a közelsége, simogatása és a belőle áradó kellemes illat ezúttal nem hagytak. Mutatóujjammal köröket kezdtem rajzolni rá, mire ő kérdőn nézett rám.
- Mi a baj?
- Nem tudok elaludni.
- Miért nem?
- Jó kérdés.
Lefogta a még mindig játszadozó kezem és a szájához húzva megpuszilta, végül az arcomhoz hajolt és megcsókolt.
- Próbáld meg most!
Hatásos volt a módszer, szememet lehunyva végre álomba szenderedtem. Több órányi alvás után mocorgásra ébredtem. Draco megpróbált csendben kikelni az ágyból, de nem jött neki össze.
- Hová mész? – kérdeztem álmos hangon.
- Felébresztettelek? Ne haragudj, csak már nagyon kényelmetlen volt feküdni. Nem hiába egyszemélyes ágyak ezek.
Visszaült az ágy szélére, de nyomban fel is pattant, amint meglátta az érkezőket.
- Ti meg mit kerestek itt?
- A barátnődhöz jöttünk.
- Draco, kérlek! Szeretnék egy kicsit beszélni Harryékkel. Olyan nagy kérés ez?
- Igen.
- Akkor majd kárpótollak.
- Na jó, legyen. De ne tartson sokáig! Odakint várok.
Megcsókolt, majd megvető pillantásokat vetve látogatóimra, kiviharzott.
A három griffendéles közelebb merészkedett.
- Hogy érzed magad? Hallottuk mi történt.
- Már jobban vagyok, köszönöm. Örülök, hogy bejöttetek. Jól esik.
- Ugyan már. Barátok vagyunk, nem?
- Mivel ti is így gondoljátok…
- Miért ne gondolnánk? A kezdeti nehézségeinkről már megfeledkeztünk.
- Akkor jó. Megnyugodtam.
- Tényleg meglátogatott az egész mardekár? Egyszerre? – szólt közbe Ron, átvéve Hermionétól a szót.
- Igen. Csak mikor a javasasszony meglátta őket, mindenkit kizavart, csak Dracót nem. Ragaszkodtam hozzá, hogy ő maradhasson.
- Ennyire kötődsz hozzá? – Alig érezhetően, de sütött Harry hangjából a csalódottság.
- Ez nem egyszerű kötődés. Kisgyerek korunk óta ismerjük egymást. Ő nem csak a legjobb barátom, de… - majdnem elszóltam magam.
- Szereted, igaz?
- Már valamivel több, mint egyszerű barát.
- És nem vagy belé szerelmes?
- Kicsit.
Torokköszörülést hallottam az ajtó felől, és ahogy a többiek megfordultak, láttam, hogy Draco az. Valószínűleg hallotta az iménti beszélgetést.
- Menjetek ki! A barátnőmnek pihenésre van szüksége. Komoly agyrázkódása van. Az is csoda, hogy értelmesen tud beszélni.
Hangjából és pillantásából már tudtam, hogy hallotta. Felé nyújtottam a kezem, hogy üljön mellém, de csak pár lépéssel jött közelebb.
- Igaz, amit mondtál?
- Nem teljesen.
- Mi nem volt az?
- Nem valamivel jelentesz többet, mint egy barát, hanem sokkal. Nem kicsit vagyok beléd szerelmes, mert imádlak. Az életemet is odaadnám érted.
- Szépen hangzik, de vajon igaz-e?
- Az. Gyere és elmagyarázom, miért mondtam ezt!
Késő délután végre kiengedtek egy kicsit, hogy sétáljak, de csak állandó felügyelet mellett. Szerintem felesleges volt mondani, Draco úgyse mozdult volna el mellőlem.
Mivel a kastélynak elég komoly biztonsági rendszere van, és keményen őrzik, meg se kockáztattuk a kapun való kijutást. A tükrön át, apa házából hoppanáltunk le Roxmortsba.
Kéz a kézben sétáltunk butikról butikra. Hangulatos hely volt az egész falu, a hűvös szél ellenére is élveztük kirándulásunkat. Miután beszereztem magamnak pár apróságot, beültünk a Szárnyas Vadkanba. A Három Seprűbe azért nem akartunk menni, nehogy összefussunk egy tanárral. Lett volna még egy lehetőség, ahhoz viszont egyikőnknek se volt gusztusa. Nem bírtuk volna a giccshalmazt.
Már sötétedett, mikor a kocsmából kijöttünk. Kicsit jobb hangulatban voltam pár pohár lángnyelv whiskytől, így további sétát indítványoztam. Egy park felé vettük utunkat, és végül egy padra ültünk le.
- Nem fázol? Ne menjünk vissza a kastélyba?
- Jól érzem magam, köszönöm. Maradjunk még egy darabig!
- Kicsit sokat ittál.
- Nem is. Még teljesen józan vagyok. Vagyis majdnem teljesen. Talán egy picikét kezdek fázni.
Közelebb húzódtam Dracóhoz és szorosan hozzá bújtam, de még így is vacogtam. Draco megérintette a homlokomat.
- Tűz forró. Magas lázad van. A gyengélkedőre nem vihetlek, hiszen ittunk. Elviszlek apádhoz és szólok Pitonnak.
Úgy tett, ahogy mondta. Ismét ágyban kötöttem ki, bár mire oda kerültem már lassan önkívületben voltam. Alig voltam eszméletemnél. Pár perc kiesés, elájultam.
Hangos szóváltásra keltem.
- Hogy lehettél ennyire felelőtlen?
- Mért hagytad, hogy kimenjen a gyengélkedőről?
- Miért hagytad inni?
Apa, Piton és Lucius felváltva szidták Dracót.
- Hagyjátok már! Ő nem tehet semmiről. – szóltam gyenge, ám annál határozottabb hangon.
- Már hogy ne tehetne? Nem lett volna szabad…
- Elég! Mondtam Lucius, hogy nem a fiad tehet róla. Még tegnap megígértem neki a mai sétát Roxmortsban. A gyengélkedőről meg különben is kiengedtek egy időre, mert jobban voltam.
- Voltál.
- Igen. De nem tudhattam előre, hogy be fogok lázasodni, és Draco se. Az alkohol meg más téma. Ittunk, mert jól esett, de tudtuk, hol a határ. Nem rúgtunk be.
- Akkor se lett volna szabad. Így nem lehet bevenni a megfelelő gyógyitalokat.
- Fejezzétek már be, az isten szerelmére! Így még a fejem is meg fog fájdulni. Az anyám nem aggódik így értem, mint ti hárman. Menjetek ki!
- Hogy mersz így beszélni? Fogd vissza magad Santhe!
- Könyörgöm, hagyjatok pihenni egy kicsit! Menjetek ki!
Sikerült vége kiküldenem őket, így megint kettesben lehettem Dracóval. Felültem, hogy megfogjam a kezét, és közelebb húzzam. Leült az ágyra, én pedig úgy helyezkedtem, hogy az ölébe tehessem a fejem. Automatikusan elkezdte simogatni az arcom, de tekintete a semmibe révedt.
- Mi a baj?
- Tudod te, milyen nagy bajban vagyunk most? Hiába próbálsz mentegetni, rám fogják az egészet. Engem tesznek felelőssé, engem büntetnek majd meg.
- Drágám! Ne félj, nem fognak! Kezeskedem érted.
- Ez nem elég.
- Most is sikerült valamennyire lenyugtatnom őket. Nem a te hibád, nem bánthatnak.
- Mindegy, majd kiderül. Most pihenj egy kicsit! Lehet, hogy megint itt töltöd az éjszakát.
- Viszont ebben az esetben te is maradsz!
- Nem rajtam múlik.
- Feküdj ide!
A mozdulat felénél apa hangja szakította félbe.
- Te meg mit művelsz?
- Menj csak vissza a suliba, fiam!
- Itt marad velem!
- Miért maradna?
- Azért apa, mert én ezt akarom.
- Én is sok mindent akarok, mégse jön össze minden.
- AZT MONDTAM, MARAD!
- NE ÜVÖLTÖZZ VELEM!
- DE! HA NEM MARADHAT ITT, ÉN SE FOGOK!
- TE BAJOD!
- Ki is csaphatják, ha kiderül a gyengélkedőn, hogy ivott. Márpedig oda kéne mennie, ha visszamegy.
- Tisztában vagyok ezzel, Perselus.
- Apa, kérlek! Hadd maradjon velem!
- Ha ettől jobban érzed magad, felőlem maradhat. Öltözzetek át, aztán aludjatok!
- Aztán tényleg aludni! – kacsintott Lucius a fiára.
- Gyere Draco, menj át ruháért magadnak! A lányomnak van itt a szekrényben.
Míg egyedül voltam, átöltöztem egy zöld selyem hálóingbe. Draco köntösbe jött, egy adag váltásruhát hozva a kezében.
- Nem vagy éhes?
- Egy kicsit.
- Akkor mindjárt visszajövök.
Letette a ruhákat, és kiment. Öt perc alig telt el, és egy tálcával jött vissza.
-
|