Együtt, vagy külön?

Mosolyogva fogadtam apámat, aki szintén vidámnak látszott. Leültünk egymással szembe beszélgetni.

-         Miért hívtál? Mellesleg pont rosszkor.

-         Rosszkor? Miért mit csináltál?

-         Ne akard azt tudni! Szóval miért kerestél?

-         Hogy megkérdezzem, minden rendben van-e a suliban.

-         Persze. Még Potterrel is jól kijövök.

-         Ez még a hasznunkra válhat. Egyéb?

-         Én is így gondoltam. A fogadást megint én nyertem, de ma összejöttem Dracóval.

-         Veled többet nem fogadok. Már három fogadást vesztettem el.

-         De az első hasznos volt. Legalább újra emberinek mondható külsőd van. Így sokkal jobb.

-         Csak az a baj, hogy a kinézetemmel együtt az érzelmeim is emberibbé váltak.

-         Ugyan már. Szeretetre mindenkinek szüksége van. Még neked is.

-         A lányom vagy, nem a pszichiáterem. Tudtommal.

-         Lehetek mindkettő, ha gondolod.

-         Inkább kihagynám. Lenne egy feladatom a számodra.

-         Tudtam én, hogy nem csupán apai érdeklődésed miatt hívtál ide. Mi a dolgom?

-         Ez a beszéd. Az öcséd és te felkerestek valakit…

Miután elmondta a feladatot, felálltam és indulni készültem.

-         Máris távoznál?

-         Ezért hívtál, nem? Megbeszéltük, mehetek.

-         Ülj vissza! Beszélgessünk még. Mesélj, hogy tetszik az iskola!

-         Nagyon. Sokkal jobb, mint az előző volt, normálisabbak a diákok is. És mint már említettem, Draco és én ismét összejöttünk.

-         Jó is, hogy említed a fiút. Nemrég felkeresett Lucius.

-         Nehogy te is elkezd a házasság témát!

-         Mert?

-         Azért. Elég volt Dracótól hallanom. Nem házasodom, punktum.

-         Dehogyisnem. Kénytelen leszel. Főleg, mert most, hogy így együtt vagytok, már azt se mondhatod, hogy nem szereted.

-         Nem akarok erről beszélni.

-         Rendben, váltsunk témát.

-         Nem érne rá hétvégén ez a beszélgetés?

-         Ennyire zavar a társaságom?

-         Nem erről van szó apa, csak Draco már vár.

-         Jó, akkor szombaton találkozunk. Szia!

-         Szia!

Azzal fogtam magam és visszamentem a kastélyba. Ahogy kiléptem Santhos szobájából, Draco akkor ért be a klubhelyiségbe. Lementem elé és megöleltem.

-         De jó kedved van.

-         Aha. Majd beszélnem kell az öcsémmel. Mi volt a gyengélkedőn?

-         Bekötözték az ujjaimat. Kiderült, hogy valami elátkozott tárgyhoz érhettem hozzá, amitől holnapra akár a kezemet is elveszíthettem volna.

-         És még makacskodtál, hogy nincs baja… Nem megyünk sétálni a birtokra?

-         Lassan sötétedik.

-         Nem gond. Attól csak még szebb és érdekesebb lesz.

-         Oké, te akartad. Máris megszegni a szabályokat… na de nem az én problémám, menjünk!

Egymást átkarolva indultunk sétánkra, ám már húsz méter után gondba ütköztünk, Pansy Parkinson személyében. Egyből rázendített.

-         Te meg mit csinálsz? Mit képzelsz magadról te kis cafka?

-         Válogasd meg a szavaidat Parkinson, mert be talállak panaszolni az apámnál. És annak a szüleid is a kárát látnák. Draco pedig a mai naptól fogva a pasim, szóval jobb lesz, ha róla is leszállsz!

-         Te engem ne fenyegess!

-         Mert? Én megtehetem, veled ellentétben. Most pedig tűnj az utunkból, mielőtt rád küldök egy Cruciatust!

-         De félek.

-         Van is rá okod.

Azzal elővettem a pálcámat.

-         Azt ne mondd, hogy tényleg képes lennél itt alkalmazni egy főben járó átkot!

-         Dehogynem. Bár most akármilyen más átok is megteszi. Carbunculus!

A varázslat a fejébe csapódott, minek hatására a lány arca és orra lassan a sokszorosára kezdett dagadni. Sikítozni is alig bírt, így inkább berohant a klubhelyiségbe, mi pedig folytattuk utunkat az udvar felé.

Mivel nem akartuk, hogy tényleg elkapjanak minket, inkább kiábrándító bűbájt szórtunk egymásra. Kiültünk a tópartra beszélgetni és közben csodáltuk a csillagokat. A padra feküdtem, fejemet az ölébe téve.

-         Miért hívott az apád?

-         Kivételesen csak beszélgetni akart. Meg ő is felhozta az esküvő témát, amiről viszont gyorsan eltereltem a szót.

-         De miért? Mi bajod van vele? Nem jönnél hozzám?

-         Én senkihez sem akarok férjhez menni. És nem fogom hagyni, hogy ebbe bárki is beleszóljon. A mostani fogadást is épp ezért kötöttem apámmal, mert általában szavatartó velem.

-         De csak általában. És ha pont most nem lesz az?

-         Azt nem ajánlom neki. Na mindegy, veled sem kívánom ezt most megbeszélni.

-         Mikor fejezzük be, amit apád félbeszakított?

-         Majd egyszer. Holnap el kell mennünk az öcsémmel valahova. Remélem fedezel.

-         Persze, de nem mesélnél erről kicsit bővebben?

-         Nem tudom elmondhatom-e, mert apa bízott meg minket valamivel.

-         Értem.

Pár percig némán bámultuk az eget, majd Draco megtörte a csendet.

-         Mikor kviddicseztél utoljára?

-         A nyáron sokat gyakoroltam Santhossal. Miért?

-         Szükségem lenne a csapatunkba két terelőre. Eljöhetnétek a válogatásra. Lenne kedvetek?

-         Persze. Nagyon szívesen. Így edzéseken is tudnálak ellenőrizni.

-         Csak nem féltékenykedsz?

-         Dehogy.  Nincs rá okom.

-         Gondolod?

Lehajolt és mosolyogva, felvont szemöldökkel nézett rám. Megfogtam a fejét, és lejjebb húztam, hogy megcsókoljam.

-         Tudom – feleltem.

Beszélgettünk még egy darabig, ám egyszer csak elkezdett fájni a keze, majd el is ájult. Nagy nehézségek árán eljuttattam a gyengélkedőre.

Idegesen mászkáltam fel és alá, míg végre fél óra elteltével magához tért.

-         Nagyon gyenge. Kérem, ne fárassza ki túlságosan, és ne maradjon soká! – figyelmeztetett a javasasszony, majd magunkra hagyott.

Draco még kissé kába volt, de megeresztett egy erőtlen mosolyt, mikor meglátott. Leültem az ágya szélére, mire ő lassan arrébb csúszott és arra kért, feküdjek mellé.

-         A frászt hoztad rám. Jobban vagy?

-         Az túlzás. Ugye mellettem maradsz?

-         Nem hinném, hogy megengednék. Különben is pihenned kell.

-         Csak úgy tudok nyugodtan aludni, ha mellettem vagy.

-         Ez igazán hízelgő, de…

-         Nincs de. Maradsz és kész. – mondta erőtlen hangon, mégis határozottan.

-         Úgy látom nagyon is jól vagy. Megyek aludni. Legalább nagyobb helyem lesz az ágyadban.

-         Képes lennél itt hagyni egyedül?

-         Naná. Talán otthon a szüleiddel alszol, vagy mi? Macit ne hozzak esetleg?

-         Ne gúnyolódj!

Mivel már készültem lemászni az ágyról, megragadta a karom és visszarántott, így pont ráestem. A helyzetet kihasználva rögtön átkarolta a derekamat, maradásra késztetve, majd megcsókolt.

-         Tessék, most te vagy felül.

-         A nő bármikor visszajöhet. Eressz el!

-         Nem nem. Itt maradsz velem.

-         Ha ilyen jól vagy, akár a szobádba is alhatnál.

-         Itt sokkal izgibb lenne csinálni. Úgyis üres. A javasasszony meg már elment aludni.

-         Honnan veszed?

-         Elköszönt, még ha nem is hallottad. Szóval maradhatsz nyugodtan. Tényleg jól vagyok, amiatt ne aggódj!

-         És a kezed?

-         Most az se fáj.

Kihámozott a taláromból és már a blúzomtól is meg akart szabadítani, mikor rászóltam.

-         Itt biztos nem fogom csinálni.

-         Akkor máris megyünk a szobámba.

-         Itt kell maradnod! És ha megint rosszul leszel?

-         Nem leszek. A magam felelősségére meg nyugodtan távozhatok.

-         De ez az én felelősségem is.

-         Ne aggódj már ennyit! Még megárt.

Óvatosan eltolt magától, aztán kikelt az ágyból. Járása biztos volt és egyáltalán nem imbolygott, ahogy a ruháit összeszedve átöltözött. Kézen fogott, és maga után húzva visszaosontunk a saját szobánkba.

-         Itt már megfelel?

-         Draco!

-         Most mi van? Azt mondtad, ott nem. A szobám ellen már nem lehet kifogásod.

Beszéd közben tovább vetkőztetett, én pedig nem tiltakoztam. Mikor már csak fehérnemű volt rajtam, megfogtam a kezét. Nem hagyta, hogy ilyen közel leállítsam. Magához húzott és csókolgatni kezdte a nyakam. Gyengéd csókjait felváltották a durvább harapdálások, majd újra lágyan puszilgatott, egyre lejjebb és lejjebb haladt a testemen, az ágy felé terelve ez idő alatt. Mire a hasamhoz ért, már az ágyon feküdtünk. A kezeimet mellkasára helyezve arra ösztönzött, vegyem le ingjét, majd nadrágját. Szenvedélyesen csókolóztunk, de mikor maradék ruhadarabjaimtól is meg akart szabadítani, ismét lefogtam kezeit. Kérdőn nézett rám, miközben az egyre fokozódó vágyat az ingerültség és türelmetlenség váltotta fel a szemeiben. Egészen közel hajolt az arcomhoz, államat két ujja közé fogva maga felé fordított.

-         Mit gondolsz, meddig játszhatod még ezt velem? Fogytán van a türelmem, kicsim. Ha most se hagyod magad, kikötözlek.

-         Ne mondd ezt! Megrémítesz.

-         Megrémítelek? Ugyan már. Valld be, hogy ez irtó hülyén hangzik a te szádból. Téged egy kiméra se tudna megrémíteni. Amúgy komolyan mondtam, amit mondtam.

-         Akkor én komolyan szakítok veled, ha ezt így folytatod. De az apámnak is elárulhatlak.

-         Na ki fenyegetőzik? Amúgy nem tudom mit parázol. Érzem rajtad, hogy te is akarod. Különben sem vagy már szűz.

-         Na és? Most akkor sem. Pihenned kéne. A pihenés pedig nem foglalja magába a szeretkezés fogalmát.

-         Nálad lehet, hogy nem. Nálam viszont igen.

Ismét megcsókolt, keze a combomat cirógatta. Én a hátát simogattam, majd váratlanul belevájtam puha bőrébe a körmeimet. Nem üvöltött fel, de mikor hirtelen ellökött magától, láttam rajta, hogy fájt neki. Még sose láttam olyan dühösnek, mint most. Akkora pofont adott, hogy az ágyról is majdnem leestem.

-         Ne haragudj! Nem tudom mi ütött belém.

-         Takarodj! Tűnj a szobámból! Reggelig látni sem akarlak.

-         Kérlek, ne haragudj. Bocsáss meg. – hiába rimánkodtam.

Közeledésemre visszalökött a párnák közé, majd durván megcsókolt. Harapásától kiserkent a vér az ajkamból, de őt ez nem zavarta. Ahogy megérintettem a hátát az iménti helyen, megrándult, én pedig éreztem a vér meleg tapintását ujjaimon. Szája a nyakamra vándorolt, amit szintén vadul, fájdalmasan harapdált. Tarkóját cirógatva lassan lenyugodott, harapásai gyengéddé lágyultak. Miután kidühöngte magát, végre mindketten elaludtunk.