Arany Virágok - 2. fejezet
2010.02.12. 22:15
Minden terv szerint halad
A vacsora után végre saját szememmel is láthattam a már oly sokszor hallott klubhelyiséget. Draco mindig nagyon sokat mesélt a suliról azelőtt, de főleg erről a helyről beszélt. Mikor megláttam, megértettem miért. Pincehelyiség ellenére nagyon kényelmes volt. A színek harmonizáltak egy vérbeli mardekáros ízlésével, illetve otthoni szobájával. Mindig is imádtam a zöld-ezüst összeállítást. A kandalló fénye betöltötte a nem is olyan kicsi szobát, hátborzongatóan világítva meg azt. A bőrfotelok, és kanapék antik hatása kellemes melegséggel töltötte el szívem. A valaha valószínűleg fekete bútorok most kopottas barna színben csalogattak, hogy próbáljam ki őket, így le is zuttyantam egybe a kandalló elé.
A legtöbb diák fáradtan baktatott az ágya irányába, de én csak nyugodtan ülve bámultam a tűzbe, mikor valaki mellém ült.
- Azt hiszem, meg fogom tudni szokni ezt a sulit – mondta vigyorogva az öcsém.
- Tetszik?
- Naná. Neked nem, tesó?
- De. Nagyon szép. Dracót nem láttad?
- Na mi van? Csak nem megint…?
- Nem. Csak kérdezni akarok tőle valamit.
- Felment a szobájába. Örülök, hogy mire ide kerültünk, itt is bevezették a külön szobákat a diákoknak.
- Mivel sokkal kevesebb lett a tanuló, meg lehetett oldani, de igen, én is örülök neki. Mindjárt jövök. Megkérdezem melyik lesz a szobánk.
- Jó. Megvárlak itt.
Miután tájékozódtam, melyik a keresett személy szobája, bekopogtam és az engedélyt megkapva, beléptem.
- Nem gondoltam volna, hogy önként bejössz a szobámba.
- Ne poénkodj! Azt akartam megkérdezni, hol fogunk aludni.
- Hát, sajnos csak egy üres szoba volt, így te kénytelen leszel velem aludni, vagy lent a kanapén.
- Akkor megyek a kanapéra – jelentettem ki rögtön.
- Amúgy komolyan mondtam, szóval gondold meg!
- Komolyan nincs elég szoba?
- A gondnok beteg, így nem volt ideje kitakarítani még egy szobát, de azt mondta, egy héten belül meglesz az is. Elnézéseteket kérik, de mióta az igazgató meghalt, minden a fejetetejére állt, és…
- Jól van, értettem. Akkor az öcsémmel alszom.
- Jaj ne már! Maradj itt, kérlek! Akkor ígérem békén hagylak egy darabig a kérdéseimmel.
- Ez már zsarolás.
- Na?
- Még meggondolom. Most gyere és mutasd meg az öcsémnek a szobáját!
- Előbb válaszolj!
- Hogy te milyen makacs vagy.
- Tudom. Szóval itt alszol, amíg nem lesz kész a szobád?
- Legyen. De ha hozzám mersz érni, leégetem a kezed.
- Majd kiderül…
Miután az öcsém elfoglalta szobáját, elvittem tőle a fontosabb cuccaimat, mivel mindkettőnk bőröndjeit abba a szobába pakolták. Anubist, a kneazlémat az öcsémnél hagytam, nála jobban elfért.
Hálóinget vettem fel, kiengedtem a hajam és visszamentem Draco szobájába.
- Már el is felejtettem, milyen jól nézel ki így.
- Megígérted, hogy nem fogsz…
- Azt nem ígértem meg, hogy beszélni nem fogok. Gyere ide!
Odaléptem az ágy széléhez, amin ült, mire ő felállt. Az arca pár centire volt az enyémtől. Átkarolt, amitől még inkább csökkent a távolság.
- Draco, megígérted.
- Keresztbe volt téve az ujjam.
Megemelt, az ágy felé fordított és óvatosan rádöntött. Keze egyre feljebb siklott a hálóingem alatt, mire én lelöktem magamról.
- Mi a baj? Ne mondd, hogy te nem akarod!
- Pedig nem akarom. És mivel megszegted az ígéreted, megyek az öcsémhez aludni.
- Jaj, ne cirkuszolj már! Ígérem, nem fordul elő többet! Tényleg. Csak maradj itt, jó? Mindenkinek jár második lehetőség.
- Elegem van belőled Malfoy.
Persze nem hagyott felállni, visszarántott.
- Eddig szépen kértelek. Ne akard, hogy másképp bírjalak maradásra!
- Jellemző, hogy csak fenyegetőzni, meg zsarolni tudsz. Na jó éjt!
Bebújtam a takaró alá és hátat fordítottam neki, mire ő átölelt.
- Tisztára, mint egy pióca.
- De azért szeretsz?
- Oh, persze. Mint macska a vizet.
- Gonosz vagy.
- Tudom.
- Jó végre megint veled aludni.
Válaszképp szembefordultam vele és adtam egy puszit a szájára, majd hozzábújtam.
- Úgy látom neked is hasonló a véleményed. Akkor jó éjt!
Pár percig még cirógatta az arcomat, majd mindketten elaludtunk.
Másnap reggel hosszasan ébredeztem, miközben ő öltözött. Elnéztem izmos mellkasát, hasát. Mikor meglátta, hogy őt nézem, mosolyogva felvett egy inget. Nem gombolta be, inkább odajött hozzám és leült.
- Jó reggelt! – törtem meg a csendet.
- Jó reggelt Virágocskám!
- De rég szólítottál így.
- Te nem öltözöl?
- Még nem.
- Zavar a jelenlétem?
- Egy kicsit.
- Így jártál. Na akkor menj arrébb!
Beljebb csúsztam, mire ő mellém feküdt.
- Hé, ruhástól ne mássz az ágyba!
- Ez az én ágyam. Ha meg zavar rajtam a ruha, vedd le rólam!
- Jaj, de imádom a humorod.
- Én meg téged.
Hozzávágtam egy párnát, ő visszavágott, majd percek alatt leamortizáltuk a szobát, mindent tollpihe borított.
- Te kezdted, te raksz rendet! – nézett végig a szobáján.
- Nem csak én csináltam, úgyhogy segítesz!
- Na jó, majd segítek egy picit. De hol is tartottam?! Ja igen.
Mivel párna nem igazán maradt éppen, így jobb híján elkezdett csikizni.
Játékunkat egy kopogás szakította félbe, majd a tesóm feje jelent meg az ajtóban.
- Mit csináltok?
- Játszunk.
- Ilyen hangosan?
- Csikizett – nyafogtam kislányos hangon
- Oh, te szegény. Öltözettek, mert még elkésünk.
Azzal ki is ment. Draco kissé zilált kinézettel kikászálódott az ágyból, majd engem is kiráncigált onnan. Helyreigazította kócossá vált haját, és megállt velem szemben, a még mindig begombolatlan ingére mutatva.
- Esetleg segítenél?
- Tudtommal nem vagyok az anyád, hogy öltöztesselek. Különben is elég nagyfiú vagy már, hogy begombold magadnak.
Kezdett csúnyán nézni.
- Sebes az ujjam.
- Hol nyúlkáltál?
- Nem ott, ahol szerettem volna. – jelent meg ismét arcán a kaján vigyor.
Összemosolyogtunk. Begombolgattam az inget rajta, gondolatban pedig egy hasonló emléken merengtem. A segítségemért kaptam egy puszit, majd magamra hagyott, hogy öltözhessek.
Reggelinél megkaptuk az órarendet. Jobb volt, mint az előző sulimban, meg voltam a beosztással is elégedve. Draco már kevésbé.
- Már megint a griffendél. Hát ez nem lehet igaz. Még szerencse, hogy ez az utolsó év. Nem bírnám ki, ha akár csak még egy évvel tovább kéne Potterék fejét bámulnom bájitaltanon.
- Jut eszembe, tegnap este beszéltem Potterrel.
- És?
- Ne fintorogj! Mondjuk úgy, kibékültem vele. Már majdnem barátok vagyunk.
- Majdnem? Na azért ne ess túlzásokba! Nem hiányzik, hogy a barátnőm Ragyásfejjel barátkozzon.
- Nem vagyok a barátnőd…
- Még.
- Már. És mondtam, hogy csak majdnem vagyunk barátok. Ennyi nekem is épp elég.
- Nagyon helyes. Ha befejezted a reggelit, mehetünk?
- Befejeztem, mehetünk. – Azzal felálltunk az asztaltól és elindultunk órára.
|