Vámpírnaplók fanfiction 3. fejezet
2011.02.15. 22:17
3. fejezet
Kaley és Stefan kíséretében elmentem a kicsiért. Hihetetlen mennyi információt zúdítottak a nyakamba és még el is várták volna, hogy mindent megjegyezzek. Közöltem, hogy inkább írásos használati útmutatót kérek. Csúnyán néztek rám, de azért leírták a tudnivalókat, végül azt is, mire lesz szükségünk. Így hát első utunk a bevásárló központba vezetett, hogy megvegyük a bébiételt, pelenkákat, ilyesmiket. Aztán jöhettek a nagyobb tételek, mint kiságy, babakocsi. A gyerek meg szinte mást sem csinált síráson kívül, de azt mondták, ez egy pár hétig így is lesz, míg meg nem szokja az újdonságokat.
A bömbölést túlharsogva igyekeztünk a kocsiban beszélgetni, miután kitettük Kay-t a munkahelyénél.
- Kár, hogy pont tűz okozta a halálukat, így új cuccokat kellett vennünk.
- Ne légy ilyen morbid Lis! Különben sem te fizettél, hanem én. – Szólt rám Stefan.
- Jól van na. De akkor sem értem ezt az egészet. Fura körülmények között haltak meg. Hogy élhette túl a gyerek a robbanást, ha az egész ház odalett? És örülnék ha nem dörgölnéd az orrom alá a pénz témát, így is elég kellemetlenül érzem magam.
- Nincs rá okod. Ez a legkevesebb azért, hogy visszafogod a bátyám. De beszéljünk inkább a rólam alkotott véleményedről, ha már kettesben vagyunk.
Nem szólhattam be, hogy „mióta a naplódat olvastam, egészen kedvellek”, viszont más indoklás nem jutott eszembe.
- Az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs veled bajom. Látom, hogy tényleg őszintén szereted a barátnőmet és megbékéltem ezzel. Beláttam, hogy összeilletek.
- Kösz, megnyugtattál. Szóval most már engem is barátodnak tekintesz?
- Igen.
- Mitől változott meg a véleményed? – Feszegette tovább a témát.
- Nem tudom. Ez olyan boszis megérzés. – Tudtam le ennyivel és ő rám is hagyta.
Még jó, hogy szinte bárminél lehet ezzel érvelni. Örültem, hogy ez alkalommal nem húzta annyira a témát, mint mikor az ellenkezőket vágtam a fejéhez. Az volt még egy csúnya beszélgetés.
Hazaértünk és fél óra alatt elrendeztük a dolgokat. Jobban mondva Stefan felhordott mindent, míg én a nappaliban álltam, ölemben a babával, aki nagyon fixírozott valamit, és míg meg nem unta, nem tudtam arrébb menni vele. Mikor megláttam, mit néz, azt hittem kiejtem a kezemből. Egyenesen Damont bámulta, aki szótlanul állt a korlátnál az emeleten és minket figyelt.
- Úgy látom, szimpi vagy neki. Nem jössz le?
- Innen is látom. Hogy hívják?
- Theodor. Teddy.
- Uh, milyen idétlen egy név.
Ennyivel letudta az ismerkedést és visszament a szobájába.
Az elkövetkező pár hét során egészen megszoktam új teendőimet, megbarátkoztam a babával. Damon és én azonban egyre távolabb kerültünk egymástól. Volt olyan nap, hogy nem is találkoztunk. Egy ilyen eset után történt az, hogy váratlanul bejött a gyerekszobába. Pontosabban megállt az ajtóban, de már ez is haladás volt tőle, hogy idáig eljött. Teddy most is rákattant, ahogy észrevette. Öt hónapos létére elég fejlett volt, majd kiesett a karjaim közül, úgy nyújtózott Damon felé.
- Pont engem kell kiszúrnia magának? – Jegyezte meg.
- Szerintem az apjára emlékezteted. Amúgy hogy hogy idetévedtél?
- Beszélni akartam veled.
- Hallgatlak. – Feleltem, miközben beraktam Theodort a kiságyba.
- Nem mehet ez így tovább. Inkább fogadj fel egy dadát hozzá, de már unom, hogy az éjszakák nagyrészét is mellette töltöd.
|