Újra együtt

  Gyorsan eltelt a nap. Mire észbe kaptam, már a leckéket irogattam a klubhelyiségben.

-         Minek foglalkozol ezzel már rögtön első nap?

-         Mert amit ma megtehetsz…

-         A végén még stréber barátnőm lesz.

-         Te Grangerrel akarsz járni?

-         Nem. Veled.

-         Te beteg vagy. Még csak vissza se szólsz a poénomra. Egy csúnya pillantást se kapok?

-         Majd később. Most inkább gyere vacsizni!

Az asztalnál ülve láttam Draco gondterhelt arcát. Az ételbe is csak turkált a villájával. Tudtam, hogy hiába kérdezném, nem mondaná meg mi a baja, mert ha olyanról lenne szó, magától is elmondaná. Szótlanul néztem, ahogy maga elé meredve ül. Megfogtam a kezét, mire értetlenül nézett rám.

-         Menjünk inkább aludni! Fáradtnak látszol.

Még mindig fogtam a kezét, mikor felálltunk az asztaltól és végül kéz a kézben sétáltunk a klubhelyiségig. A szobába érve amint beértünk, bekulcsolta az ajtót, majd az ágy felé húzott és leültetett rá.

-         Beszélnünk kell.

-         Látom komoly dologról van szó.

-         Nagyon is. Kaptam egy levelet, meg erről a témáról már amúgy is beszéltem a szüleimmel. Te nem kaptál levelet?

-         Nem, de nyögd már ki, miről van szó!

-         Nem tudom, a te szüleid hogy vannak vele, de az enyéim egyre gyakrabban mondogatják, hogy lassan itt lenne az ideje, hogy megnősüljek.

-         Na és? – néztem rá egyre inkább aggódva, tudván mit is akarhat ezzel mondani.

-         Kijelentettem, hogy én csak is és kizárólag téged vagyok hajlandó feleségül venni.

Őszintén szólva nem repestem a boldogságtól. Számítottam rá, hogy ezt fogja mondani, de kimondva mégis egyértelműbb és aggasztóbb volt. Hátradőltem az ágyon, hogy ne kelljen ránéznem. Legszívesebben egyedül maradtam volna a gondolataimmal, de tudtam, hogy nem lehet, és a válaszomat várja. Végül felültem és kértem, üljön mellém. Miután eleget tett a kérésnek, mély levegőt vettem és belekezdtem.

-         Figyelj! Nekem ez korai. Nem kell még ilyesmikkel foglalkoznom, az én szüleim nem erőltetik. Habár a kijelentésed után, amit a szüleidnek tettél, lehet, hogy anya beszélni fog velem.

-         Én arra vagyok kíváncsi, igent mondanál-e.

-         Nem tudom. Lehet. Mindenesetre ez most váratlanul ért. Szerintem annyira nem sürgethetnek, hogy én át ne gondolhatnám, mit mondanék.

-         Ha betöltöttem a tizennyolcat, kell megnősülnöm. És ha te nem jössz hozzám, apámék jelölnek nekem ki valakit.

-         Légy türelemmel. Egy hónap múlva újratárgyaljuk a témát, jó?

-         Jó.

-         Mindjárt jövök. Addig feküdj le nyugodtan.

Átmentem Santhoshoz elmondani neki a fejleményeket. Legalább annyira meg volt lepve, mint az imént én. Ő azt mondta, a helyemben igent mondana, elvégre szeretem Dracót.

Miután átöltöztem, visszamentem ideiglenes szobámba. Draco a plafont bámulva feküdt az ágyban. Rám se nézett. Mellé feküdtem és adtam egy puszit az arcára, de ekkor észhez tért és átölelve megint felülkerekedett.

Felnéztem az arcára, ami még mindig szomorúságot tükrözött. Lehajolt és megcsókolt. Tudtam, hogy most szüksége van vigaszra, bár annyira messzire nem engedtem volna elmenni.

Persze, hogy még mindig szerettem, de egy időre távol kellett tőle magam tartanom, amennyire lehetett. Ami viszont nem igazán ment. A mozdulatait még idejében leállítottam, így ma is visszautasítottam próbálkozását.

-         Szeretsz?

-         Tudod a választ Draco.

-         Akkor miért teszed ezt velem?

-         El fogom mondani, csak még várj egy kicsit, kérlek!

-         Meddig?

-         Már nem sokáig. Ígérem. Most már aludjunk. Jó éjt!

-         Neked is, Virágocska!

Az éjszakát ismét egymás karjaiban töltöttük, reggel pedig megint arra ébredtem, hogy Draco öltözik.

-         Segítsek?

-         Az jó lenne. Már a zipzárt se bírom felhúzni.

-         De mit csináltál?

-         Titok.

-         Jól van, ne mondd el, de akkor nem is segítek.

Mostanra nyoma se volt tegnapi levertségének, újult erővel kezdett meghódításomnak. Odajött az ágyhoz és megállt mellettem. Lerántotta a takarómat, majd leült. Két ujjával lassan lépegetett felfelé a hasamon, amíg a kezére nem csaptam.

-         Akkor segítesz?

-         Persze.

Felállt, én pedig elétérdeltem az ágyon. Felhúztam a zipzárt és begomboltam az ingét. Hálából pedig hátradöntött az ágyra.

-         Miért mindig te vagy felül?

-         Szóval ez volt eddig a baj? Miért nem mondtad, hogy te akarsz felül lenni?

-         Azt hittem tudod. De most már késő. Mennünk kell órára – mondtam színpadiasan.

-         Onnan elkéshetünk.

-         Tudod, milyen stréber vagyok. Óráról nem késnék el, még miattad sem.

-         Akkor így jártam. Majd este bepótoljuk.

-         Talán.

  A gyors reggeli után siettünk svk órára, melynek tanáráráról megjelenése híján elmulasztottak ismertetni minket.

Pár perccel a mi érkezésünk után befutott a tanerő is: egy fiatal boszorkány személyében. Mikor a nő bemutatkozott, Draco felhördült a név hallatán, amiért meg is lehetett érteni. Én is hasonlóképpen reagáltam volna a helyében, ha megtudom, hogy Nymphadora Tonks fog tanítani. Úgy gondoltam, most fontosabb Dracót lenyugtatnom, mint a tanárnőre figyelnem így levelezést indítványoztam.

„Próbáld meg figyelmen kívül hagyni, hogy a rokonod! Ne foglalkozz vele! Szerintem nem marad itt sokáig. Hallottam róla, milyen ügyetlen. Rosszabb, mint egy kopogószellem.”

„Hanyagoljuk a témát. Még csak beszélni sem érdemes róla. Ez rokon? Nem tekintem annak. Váltsunk kellemesebb témára, ha lehet. Órák után elmehetnénk sétálni. Látnod kell a birtokot.”

„Rendben, de előtte elmegyünk a gyengélkedőre. Nem tetszik nekem az a sérülés a kezeden.”

„Ugyan már. Feleslegesen aggódsz. Nincs semmi bajom.”

„Velem te ne vitatkozz! Elmegyünk oda és kész.”

„Na jó, legyen.”

Feltűnt, hogy mikor az utolsó mondatot írta, átfutott az arcán egy gonosz mosoly, amit nem tudtam mire vélni.

Az órát sikerült átvészelnünk, majd a többit is átunatkoztuk. Mivel nem igazán ismertem ki magam a kastélyban, inkább hagytam, hogy Draco vezessen. Végül a hetedik emeleten kötöttünk ki, amit erősen furcsállottam is, kételkedve abban, hogy jó helyen járnánk.

-         Biztos a gyengélkedőre készülünk?

-         Csss! Várj meg itt!

Nem értettem mire megy ki a játék, de engedelmeskedtem a kérésének. A folyosóra kilesve azt láttam, hogy oda-vissza sétál a fal előtt, aztán megláttam egy ajtót. Kezdtem egyre inkább gyanakodni. Intett, hogy mehetek. Az ajtón belépve nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Gyéren berendezett szoba volt, melynek tartalma egy hatalmas francia ágy, egy kanapé és egy asztal volt. Utóbbin két pohár és egy üveg bor, vagy pezsgő.

-         Átvertél! – mondtam dühösen.

-         Muszáj volt. Önszántadból nem jöttél volna. Majd utána elmegyünk a gyengélkedőre, ígérem.

-         Az biztos. Méghozzá súlyos sérülésekkel kell majd téged odavinni.

-         Ne kezd már megint! Most miért duzzogsz? Inkább üljünk le beszélgetni.

-         Gondolom az ágy sem véletlenül van itt. Jól tippelek, hogy ez a Szükség Szobája?

-         Jól. De most kérlek, foglalj helyet!

Hagytam, hogy az ülőalkalmatossághoz vezessen, majd mindketten leültünk rá.

-         Szeretném, ha újra összejönnénk.

-         Ezek után még van képed megkérdezni?

-         Van hát. Nos?

-         Rendben.

-         Mit mondtál?

-         Igen, járok veled ismét.

Olyan boldogság kerítette hatalmába, hogy hirtelen megszólalni se tudott. Végül megcsókoltam, hogy lássa, nem tréfáltam. Koccintottunk a pezsgővel és hamarosan elfogyott az üveg tartalma. Általában jól bírom az alkoholt, ha az nem pezsgő. Csak az önuralmamnak köszönhettem, hogy nem hagytam az alkoholt felülkerekedni bennem, de ettől függetlenül sokkal jobb lett a kedvem.

-         Elmondanád végre miért szakítottál velem?

-         Kíváncsi vagy, mi? Jól van, elárulom. Fogadásból tettem. Fogadtam apámmal, hogy szakítok veled, egy éven keresztül nem találkozunk és egy évnél hosszabb ideig nem jövök össze senkivel. Úgy volt, ha én nyerek, nem szól bele a magánéletembe. Ellenben ha veszítek, mindenben engedelmeskednem kell neki. De nyertem.

-         Nem gondoltam volna, hogy a Nagyúr ilyesmivel játszadozik. Bár gondolom a fogadás nem az ő ötlete volt.

-         Nem. Én mondtam, hogy meg tudom csinálni, ő csak a tétet adta meg. Majd hétvégén elmegyek és beszélek vele. Amúgy ez már vagy a harmadik fogadásunk volt, de a többiről nem beszélhetek.

Visszagondolva eszembe jutott az előző, amit szintén megnyertem. Ennek lett a következménye, hogy az összes halálfalót és annak családját tegezhettem. Apám nem igazán helyeselte, – az érintettekről nem is beszélve – de mivel én nyertem, már nem visszakozhatott.

Mire észbe kaptam, már mindketten az ágyon feküdtünk, talárjaink a földön hevertek. Kigomboltam és leráncigáltam róla az inget, majd a nadrágot is, ő közben az én ruháimmal bajlódott. Besegítettem neki, és levettem blúzomat, szoknyámat. Aztán… felizzott a gyűrű az ujjamon.

-         Draco! Elég, fejezd be! Mennem kell.

-         Mi? Hova? Minek?

-         Apa hív.

-         A legjobbkor – morogta.

Eltoltam magamtól és felkapkodtam a ruháimat, megigazítottam a hajam és megvártam, hogy ő is végezzen, amivel tud. Mikor már mindketten szalonképesen néztünk ki, visszamentünk a klubhelyiségbe. A csomagjaim közül elővettem egy tükröt, egy ráolvasással visszaállítottam eredeti ember nagyságú méretére és kimondtam a varázsigét, amivel bekapcsoltam átjáró funkcióját.

-         Menj el addig a gyengélkedőre! Hamarosan jövök.

Egy gyors csók után beléptem a tükörbe, melyből egy dohos szobába kerültem, egyenesen Voldemort elé.