Ördögi tett

Nem tartottunk több álkorrepetálást, megértette végre, hogy köztünk mindennek vége. Amennyire csak lehetett, kerültük egymást. Hónapokig játszottuk ezt. Míg ő a jelek szerint visszatért Parkinsonhoz, én titokban eljártam apámhoz, hogy June-t tanítsam. Szépen haladt mindennel, egyre jobban beilleszkedett közénk. Egyik alkalommal a tanítása után apám magához hivatott.

-         Itt az ideje, hogy megtudd, mire készülök.

-         June-al?

-         Vele. Az a tervem, hogy ő fogja megölni Pottert. És te fogod a közelébe juttatni. Old meg! Most már készen áll rá. Jövőhéten legkésőbb már halott legyen! A fejét pedig tűzd ki a Roxfort kapujára!

-         Egyéb?

-         Téged ne lássanak meg! Nem szabad tudniuk, hogy ott vagy.

-         Mi lesz a nővel?

-         Ő lesz a bűnbak. Mielőtt elvinnéd Potter fejét és otthagynád June-t, törölj ki minket az emlékezetéből!

-         Értettem. Máris intézkedem.

-         Helyes. Később még megbeszélünk valamit, de az most ráér. Menj!

A suliban máris hozzáláttam a tervezésnek. Egy ötletem már akkor volt, mikor meghallottam a feladatot. Már csak a kivitelezés van hátra. Megnéztem a hirdetőtáblát, és nem csalódtam. A hétvégére roxmortsi kirándulás volt előjegyezve. Minden összeállt, hogy végrehajtsuk a feladatot.

Beavattam az öcsémet is, aki mint kiderült, már tudott a dologról.

-         Hogy lehet ez? Miért tudsz róla te hamarabb? – mondtam felháborodva.

-         Én tanácsoltam apánknak, hogy kérjen meg téged. Ugyanis te jóba vagy Potterékkel, neked könnyebb dolgod van. Meg te vagy inkább a szadista. Én maradok a jól bevált halálos átoknál mindennemű kínzás nélkül. Azt csak akkor teszem, ha muszáj.

-         Igen, tudom. Akarsz nekem segíteni?

-         Nem – felelte unottan.

-         Rendben. Megyek akkor, és beszélek Harryvel.

-         Sok sikert! – köszönt el, fel sem pillantva könyvéből.

-         Kösz! Szia!

Szép májusi csütörtök délután hol is kereshetném máshol imádott áldozatomat, mint az udvaron? A tónál állt, és etette a polipot. Milyen szánalmas.

-         Harry, de jó, hogy látlak. Pont téged kerestelek.

-         Tényleg? És miért?

-         A hétvégéről akartam veled beszélni. Nem lenne kedved velem jönni?

-         Te most randira hívsz? – nézett rám csillogó szemekkel.

-         Így is nevezheted.

-         Szíves örömest. – Milyen idióta kifejezéseket használ.

-         Nagyszerű. Tízkor találkozzunk a Szárnyas Vadkan előtt! – adtam meg a helyszínt.

-         Rendben.

-         Akkor én most megyek is.

-         Várj egy kicsit! – lépett utánam.

-         Mi az?

Értetlenül néztem rá, mire ő közelebb lépett és váratlanul megcsókolt. Nem tagadom, egész jól csinálta, de legszívesebben belelöktem volna a tóba. Ám az érdekeim úgy hozták, hogy nem tehettem. Gyengéd volt és visszafogott, tudta hol a határ. Amint elengedett, egy halvány mosoly után elrohantam. Ám nem haladtam sokat, mikor beleütköztem valakibe.

-         Csak nem pártoltál át az ellenséghez szívem? – hallottam egy gúnyos hangot.

-         Csak nem vagy féltékeny? – válaszoltam hasonló éllel.

-         De. Attól még válaszolhatnál.

-         Nem tartozik rád Draco!

-         Dehogyisnem.

Magához rántott, és derekamnál fogva erősen magához szorított.

-         Ha most belegondolok, hogy az előbb smároltál Potterrel, elkap a hányinger. Azonban hónapok óta kísért a vágy, hogy ezt megtegyem.

Amint ezt kimondta, azonnal meg is csókolt. Közel fél év visszafogott vágyát és szenvedélyét éreztem heves mozdulatában. Hiába is próbáltam volna ellenállni, öleléséből képtelen lettem volna kibontakozni. Szinte már fojtott. Éppen ezért úgy véltem, hamarabb szabadulok, ha hagyom magam. Keze egyre lentebb vándorolt a derekamról. Abban a percben nem foglalkoztam semmivel. Még az sem érdekelt, hogy Harry megláthat minket, és fuccsba mehet az egész terv. Óráknak tűnő percek után végre elengedett, de karjaival még mindig magához szorított.

-         Hogy is van ez most?

-         Nem járok Potterrel, de ha elrontod a tervem, a te fejed is a kapura kerül az övé mellé! – figyelmeztettem.

-         Meg akarod ölni? – kérdezte döbbent arccal.

-         Hangosabban! Még biztosan nem hallotta.

-         Bocsánat. De ez most komoly? – halkította lejjebb hangját.

-         Nem én ölöm meg. Nekem csak ki kel tűznöm a fejét a kapura. És most eressz el!

-         Nem lát minket.

-         Nem baj. Akkor is!

A tó felé néztem, és megállapítottam, hogy tényleg nem látni onnan minket. Míg én nézelődtem, Draco kihasználta figyelmetlenségemet és egy határozott mozdulattal hátralökött. Esés közben elengedett, de közvetlenül fölém érkezett.

-         Mit forgatsz a fejedben? – kérdeztem zavartan.

-         Mikor voltál utoljára pasival?

-         Ezért legszívesebben felpofoználak.

-         Nem áll módodban.

-         Szeretnék visszamenni a szobámba.

-         Csak szeretnél szívem. De kénytelen vagy maradni, amíg én ezt akarom!

-         Felejtsd el, hogy én még egyszer valaha is lefekszem veled!

-         Márpedig pont ezt terveztem – duruzsolta.

-         Itt?

-         Aha – vigyorgott.

-         Nem vagyok hajlandó…

-         Én pedig nem kérdeztem.

-         Remélem tudod, hogy a nemi erőszakot büntetik.

-         Képes lennél feljelenteni?

-         Naná.

-         Kétlem – nevetett egyenesen az arcomba.

Megcsókolt, majd mellém feküdt. Mikor fel akartam állni, elkapta a kezem.

-         Egy szóval sem mondtam, hogy elmehetsz.

-         Mért kéne maradnom?

-         Például büntetőmunka gyanánt. Mert az ellenséggel cimborálsz. Ezért büntetésből egy fél órát minimum velem kell töltened!

-         Te visszaélsz a prefektusi hatalmaddal. Nekem meg tanulnom kéne, és beszélnem apával.

-         Kapsz három órát, hogy elintézd a dolgaid.

-         Milyen nagylelkű vagy. Csakhogy annyi kevés lesz. Minimum öt órára van szükségem.

-         Ám legyen. De akkor pontban nyolcra gyere a szobámba!

-         Na de…

-         Nincs kifogás!

Azzal felállt és kényelmesen elsétált. Pár perc múlva én is elindultam a szobámba. Átmentem apámhoz, ahogy megígértem.

-         Jó hírem van – „köszöntem”.

-         Az rám fér. Mi az?

-         Kiterveltem az egészet. Hétvégén Roxmorts. Randi Potterrel a Szárnyas Vadkannál. A többit még elintézem.

-         Vigyázz, nehogy gyanúba keveredj!

-         Igyekszem. Most megyek, mert dolgom van.

-         Nem akarsz elkésni Dracótól?

-         Nem erről van szó… - kezdtem magyarázkodni.

-         Ne játszadozz azzal a fiúval! Apropó Draco. Róla akartam veled beszélni.

-         Ne most! Inkább a hétvégi feladat után.

-         Ahogy gondolod. Ez még tényleg várhat.

Beültem a könyvtárba tanulni Hermione társaságában. Megírtuk a házikat, beszélgettünk és tanultunk. Mire észbe kaptam, már háromnegyed nyolc volt. Gyorsan összekapkodtam a holmijaimat, futtában elköszöntem a megszeppent Miónétól, aztán rohantam a klubhelyiségünk felé. A táskámat már nem volt időm a szobámba vinni, és így is késtem két percet. Draco az ajtó előtt állt karba tett kézzel.

-         Most úgy nézel rám, mint McGalagony – gúnyolódtam.

-         Poénnak most helye nincs! Késtél – rótt meg szigorúnak szánt tekintettel.

-         Tudom – suttogtam, leplezve mosolyom.

-         Ennek következménye is lesz.

-         Sejtettem. És mi?

-         Nem fél, hanem egy órát maradsz.

-         Nem sok az egy kicsit két perc miatt?

-         Azt én döntöm el. Gyere be!

Mielőtt beléptem volna, eltakarta a szemem, és úgy vezetett a szoba közepére. Szabad kezével lesodorta vállamról a táskát, majd elengedett. A látványtól elállt a lélegzetem. Mindenhol szép rend, sehol egy szétdobált könyv, vagy pergamen, az ágy bevetve, az éjjeliszekrényen gyertyák pislákoltak. Különleges cseresznyevirág illat lengte be a levegőt. A hatás bódító volt. Draco átkarolt hátulról és úgy suttogott a fülembe.

-         Remélem, tetszik. Tovább tartott a megtervezés, mint a kivitelezés.

-         Kellemesen csalódtam benned Draco Malfoy.

-         Ennek örülök.

Maga felé fordított, és lágyan megcsókolt. Kihámozott a taláromból, közben a lehető legközelebb tolva az ágyhoz. Elvesztettem a fejem.

Kábultan szeretkeztünk, alig voltam tudatomnál. Mikor már pihegve feküdtünk egymás mellett, ismét hozzám hajolt és a fülembe súgott.

-         Nem tudok nélküled élni. Nem akarom, hogy elhagyj.

A szemébe néztem, de képtelen voltam megszólalni. Felültem, majd az ágyból kimászva elkezdtem összeszedni ruháimat a félhomályban.

-         Menni készülsz? – csodálkozott.

-         Igen.

-         Miért nem maradsz?

-         Egy óráról volt szó. Letelt. Sőt…

-         Ne csináld már! Hova sietsz?

-         Nem lett volna szabad ide jönnöm, és ezt tennem. Hiba volt. Ne haragudj!

Mielőtt bármit is válaszolhatott volna, kiszaladtam a szobából. A táskámat végül nála is felejtettem.

Az ágyamra dőlve ütögettem a párnát. Iszonyatosan haragudtam önmagamra.

Reggel kialvatlanul ébredtem. Átöltözés után össze akartam pakolni az aznapi cuccaimat, mikor eszembe jutott hol is hagytam a táskám. Épp mikor ezen mérgelődtem, kopogtak az ajtón.

-         Ez nálam maradt – nyújtotta felém elveszett tatyómat közömbösen.

-         Köszi, hogy visszahoztad.

Nyúltam volna érte, ám ő visszahúzta a kezét.

-         Beszélnünk kéne – szólt határozottan.

-         Én nem szeretnék. Add vissza, kérlek, és menj el!

-         Szó sem lehet róla.

Félreállítva az útból, bejött a szobámba és bezárta az ajtót.

-         Ezt meg hogy képzeled?

-         Megmondtam, hogy beszélnünk kell – felelte, mint ha magától értetődő lenne a válasz.

-         Hát akkor foglalj helyet! – hagytam rá.

Leültünk egymás mellé.

-         Mi bajod van? Szeretném, ha őszintén elmondanád, mi van veled mostanában. Teljesen megváltoztál – kért számon aggódva.

-         Egyszer már elmondtam, miért nem akarok hozzád menni. Ebből következik, hogy semmilyen férfi-nő viszonyt sem akarok kialakítani veled. Nem lenne előnyös. Higgyék csak azt, hogy teljesen szétmentünk, akkor az esküvőt se hozzák szóba.

-         És ha titokban tartanánk a kapcsolatunkat?

-         Annak mi értelme? Fárasztó lenne titkolózni, rejtegetni a viszonyunkat.

-         Még mindig jobb, mint ha hozzád se érhetek.

-         Ez van.

-         Én ezt nem fogadom el.

Egy hirtelen mozdulattal magához rántott, és megcsókolt. Amily