És mégis együtt

-         Ti meg mit csináltok? Két percre se lehet titeket kettesben hagyni?! A bizalmamról meg ennyit, Santhe.

-         Ne haragudj! Csak sok pezsgőt ittam…

-         Igazán nem az ő hibája.

-         Veled majd külön beszélek Joel, inkább ne szólj bele!

-         Draco, kérlek!

-         Gyere, elkísérlek a szobádba! Már késő van.

Hagytam, hogy átvezessen. Míg a szobába nem értünk, csendes volt és nyugodt. Amint beértünk, durván az ágyra lökött.

-         Ezt hogy képzelted?

-         Kérlek, bocsáss meg! Tényleg a fejembe szállt az alkohol.

-         Más fog menten a fejedbe szállni… Jobb kifogást is kereshettél volna. Eljátszottad a bizalmam, ugye tudod? Joelről legalább tudtam, hogy hajt rád, de te…

-         Fejezd be, kérlek!

-         Nem fejezem. És nehogy már még te légy megsértve! Ezt még nagyon meg fogod bánni. Velem nem lehet és nem is érdemes szórakozni.

-         Akkor most szakítasz velem?

-         Nem, dehogy. Ennyivel nem úszod meg.

-         Komolyan nem értelek.

-         Én se téged. Legalább ebben kvittek vagyunk.

-         Velem alszol?

-         Nem. Te alszol velem. Átjössz a szobámba, ha átöltöztél. Csak nehogy eltévedj út közben és véletlenül egy ajtóval tovább menj. Habár az lesz a legegyszerűbb, ha itt megvárom, hogy átöltözz.

-         Ne aggódj, nyugodtan kimehetsz. Nem fogom eltéveszteni az ajtót.

-         Biztos, ami biztos, inkább maradok. És ha tovább vitatkozol, még segíteni is fogok levenni azt a ruhát. Bár abból nem lesz köszönet.

-         Jól van. Öltözök. – vetettem oda a kelleténél gúnyosabban.

-         Fogd vissza magad! A kezed járjon ne a szád! De fogalmazhatok úgy is, hogy kevesebbet dumálj és többet vetkőzz!

Felálltam az ágyról és elmentem előtte, mire elkapta a derekam és belecsókolt a nyakamba. Lerángatta rólam a ruhát, majd a szekrényből elővett egy hálóinget és hozzám vágta.

Felvettem a finom selyemholmit, egy papucsot és kivettem egy köntöst.

-         Az nem kell. – Eldobta a kezemből az utóbb megszerzett ruhadarabot. – Most már gyere!

Nem túl finoman maga felé rántott és kivonszolt a szobából a sajátjába. Ott ismét az ágyra lökött, de ezúttal ő maga is vetődött utánam. Fölém hajolt és a szemembe nézett.

-         Ha most azt akarnám, kénytelen lennél teljesíteni minden kívánságomat, csak hogy kiengesztelj. Azonban most nem használlak ki. Még nem. Most fáradt vagyok. Takarózz be! Hűvös van.

Megcsókolt, majd a szekrényéhez lépett, hogy levegye az öltönyét. Miután végzett, befeküdt mellém és hozzám bújt. Úgy aludtunk el, mint ha a legkisebb konfliktus se lenne köztünk.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki lökdösi a vállam.

-         Mi van? Miért keltesz fel?

-         Csak.

-         Hány óra van?

-         Hét.

-         Ne már, nagyon fáradt vagyok. Hagyj aludni még egy kicsit!

-         Nem foglak. Sőt!

Lehúzta a vállamról a paplant, és vele együtt a hálóingem pántját. Mikor eljutott álmos tudatomba mire készül, a hátamra feküdtem és visszarántottam a takarót.

-         Te meg mit művelsz?

-         Szerinted? Amit este nem kértem, most behajtom rajtad.

-         Ne most!

-         Dehogynem. Amikor csak akarom. Vagy talán botrányt akarsz?

-         Nem.

-         Na ezt én is így gondoltam. És most húzd le a fejedről a takarót, amíg szépen mondom.

Kénytelen voltam lejjebb engedni, így folytathatta, amit abbahagyott. Becsukott szemmel vártam, mit tesz. Teljesen lerántotta a paplant.

-         Így nem jó. Úgy fekszel, mint egy hulla. Menjünk ki zuhanyozni!

Lemászott az ágyról, megkerülte és a karomat megfogva kicitált engem is. Maga előtt tolt; akár egy zombi, úgy mozogtam, ő pedig közben teljesen kihámozott a hálóingemből. Belökött a zuhany alá és megnyitotta a melegvizes csapot, aztán amint ő is mögém lépett, hozzányitotta a hideget is, elvégre magát nem akarta leforrázni, engem meg nem kérdezett. Maga felé fordított, majd a zuhanyzó falához tolt. Megcsókolt, ám csókjában semmi szenvedély nem volt, csak düh és erőszakosság. Mozdulatai durvák voltak, szinte eszemet vette a fájdalom, amit okozott. Üvölteni tudtam volna, de tudtam, hogy azt várja, így ki kellett bírnom csendben a tortúrát. Húsz perc telhetett el körülbelül, mire végzett, de én már azon se csodálkoztam volna, ha vér folyt volna a bokámon. Meglepődtem, hogy mégse. Nem volt sok időm ezzel foglalkozni, mert egy acélszürke szempár fúródott az enyémbe, minek tulajdonosa egy gúnyos mosolyt is mellékelt a tekintete mellé.

-         Most megyek és beszélek Joellel. Addig öltözz fel! Bár ha így maradsz, se bánom igazán.

Egy kaján vigyor kíséretében végignézett rajtam, szájon puszilt és távozott. Nem volt még lelki erőm kimenni, így hagytam, hogy a melegvíz folyjon rám, én meg lekuporodtam a zuhanyzó sarkába. Pár perc alatt összeszedtem magam végül, és miután megszárítkoztam és felkaptam magamra valami ruhát, átsiettem a szobámba. Illetve csak siettem volna, ha Draco nem állít meg. Magához rántott, átölelt és megcsókolt. Szeméből valamelyest már kedvesség áradt, ami megnyugtatott kissé.

-         Remélem nem érte meg az a tegnap esti…

-         Nem. Ilyen büntetés mellett meg pláne.

-         Akkor jó. Ugye nem tervezted, hogy most hazamész apádhoz?

-         De, gondoltam rá.

-         Ne menj el! Kérlek!

-         Na jó, ha már kérsz is, maradok.

Ezúttal én csókoltam meg őt. Ajtózáródást hallottam a hátunk mögül, majd Joel hangját.

-         Kibékültetek? Örömmel látom.

-         Igazából össze se vesztünk. Csak haragszom rá, de a büntetését már megkapta.

-         Szegény… Ismerve a te büntetési szokásaidat, nem lehetett valami kellemes.

-         Hidd el, nem is volt az.

-         Mi a program mára Draco?

-         Még nem tudom. Ötlet?

Végül a Kriptában kötöttünk ki. Egész nap ott ültünk, dumáltunk és persze iszogattunk. A harmadik pohárka vodka után Draco rám szólt.

-         Ha így folytatod, még rámászol Joelre, és még a csóknál is tovább mész. Nem hinném, hogy ez őt nagyon zavarná, de engem annál inkább. Szóval kérlek, állj le!

-         Még nem ártott meg. A pezsgő hamarabb kiüt.

-         Ne kísérletezzünk drágám!

-         Tényleg ne igyál többet Santhe!

-         Rendben – mondtam megadóan.

 Csak vacsorára értünk vissza a kúriába, aminek meg is lett az eredménye, egy jó nagy adag leszidás képében.

-         Ti meg hol voltatok egész nap?

-         A Kriptában.

-         Bűzlötök az alkoholtól.

-         Ne túlozz Lucius! Alig ittunk valamit.

-         Nem veled beszélek Santhe! Illett volna szólnotok, hova mentek és meddig lesztek, hogy ne aggódjunk értetek.

-         Ugyan apa, te sose aggódsz miattam. Santhe pedig tud magára vigyázni.

-         Velem te ne feleselj, mert megbánod!

-         Elég legyen! Én ezt nem hallgatom tovább! Legalább tekintettel lennél a vendégeidre Lucius!

-         Tekintettel is vagyok. Elvégre ez még szolid vita, igaz fiam?

-         Az.

-         Nem érdekel. Ha nem bírjátok magatokat türtőztetni, hát felőlem ordibáljatok egymással, de én akkor megyek haza.

-         Rendben, befejeztük. Most menjetek lezuhanyozni! Így le ne merjetek nekem jönni vacsorázni!

Fél óra múlva már mindannyian az asztalnál ültünk. Csendesen ettünk, egymásra sem igazán néztünk. A vacsora végeztével felmentünk aludni, én egyenesen Draco szobájába. Amint átöltöztem, már be is dőltem az ágyba. Már félig aludtam, mikor Draco bemászott mellém.

-         Felvagy még? – suttogta hozzám simulva.

-         Aha, félig.

-         Kérdezhetek valamit? – mondta a plafont bámulva.

-         Persze.

-         Kedveled a szüleimet?

-         Jól kijövünk, nincs velük bajom. Miért?

-         Csak kérdem. Engem néha baromira idegesítenek. Elegem van a folytonos követeléseikből, elvárásaikból. Mért kell mindent az apám elvei és akarata szerint cselekednem?

-         És nekem miért kell? Ezek olyan kérdések, amire nincs válasz. Kénytelenek vagyunk elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak és minden parancsot legjobb tudásunk szerint teljesíteni.

-         Szívesen vagy halálfaló?

-         Naná. Apám vérével együtt a nézete is bennem van. Egyetértek vele szinte mindenben, ami a muglikat és sárvérűeket illeti. Te talán nem így vagy vele?

-         De, persze. Viszont a gyilkolás néha elég durva nem? Hogy mi döntünk egyesek élete és halála fölött. És nem csak a kiirtandó népségre gondolok, hanem az ellenségeinkre, akik gyakran aranyvérűek. Ez kissé fura, nem gondolod?

-         Nem. Engem örömmel tölt el a gyilkolás. Megszállott vagyok, akár csak Voldemort.

-         Mániákus gyilkos.

-         Jó érzés, hidd el! Bár úgy tudom, neked nem olyan szuper érzés.

-         Erről nem szeretnék beszélni. Régen volt.

-         Tavaly. Megértem, ha nem akarsz róla beszélni. Jó éjt!

-         Neked is!

Nem tudtam a pontos körülményeit a tanévvégi eseménynek, de feltett szándékom volt kideríteni. Elvégre Piton megölte Dumbledoret és Draco is benne volt. Mégis még mindkettő a suliban maradhatott ismeretlen okokból kifolyólag. Senki sem avatott be, pedig tudták mennyire kíváncsi vagyok a pontos történetre. Ám sem apám, sem Piton vagy Draco nem volt hajlandó elárulni nekem a titkos információt. Nem hagyhattam annyiban az ügyet és az egyetlen, akinél esélyét láttam a sikeres információszerzésnek, az Draco volt. Tervet kellett koholnom, hogy mivel szedhetem ki belőle, de ennek kigondolását és megvalósítását másnapra halasztottam.

 Délben keltem a folyosóról beszűrődő beszélgetésre. Hallgatózni már nem állt módomban, mert kinyílt az ajtó.

-         Jó reggelt Santhe! Draco korán elment és megkért, hogy hagyjunk sokáig aludni.

-         Még nem jött vissza?

-         Nem.

-         Akkor az előbb Luciussal beszéltél, gondolom. Innen hallva tisztára olyan hangja volt, mint a fiának.

-         A Nagyúr üzeni, hogy beszéde van veled. Tíz perc múlva legyél nála!

-         Köszi Joel. Akkor máris átöltözöm.