Barát vagy ellenség?

  A nevem Chrysanthe Bion. 17 éves vagyok. Egy blackpooli házban lakok szüleimmel és fivéremmel. Chrysanthos az ikertestvérem. Eddig mindketten a Beauxbatonsba jártunk, de mivel onnan eltanácsoltak minket egy „apró félreértés” miatt, idén a Roxfortban fogunk kezdeni. Amúgy sem szerettem soha azt a sulit, de jobban örültem volna a Durmstrangnak. A Roxfort azonban közelebb van.

***

  Ajtókopogás ébresztett, majd az öcsém berobogva a szobámba, az ágyamban kötött ki. Hozzászoktam már, hogy ezt csinálja, mert tudja, így hamarabb kikelek az ágyból.

-         Ébresztő tesó! Egy óra múlva indulunk. Gyere le reggelizni!

-         Megyek, csak még adj két percet!

-         Na, abból két óra lenne. Igyekezz!

Azzal fogta és lerántotta rólam a takarót. Kénytelen kelletlen kikászálódtam, egyenesen a fürdőszobába. A gyors zuhany, smink és a többi elengedhetetlen reggeli rutin után fél óra elteltével már a családommal reggeliztem. A kneazlém, a baglyom, Santhos és anya kíséretében álltam a pályaudvaron, a csomagokat fogva, mikor egy szőke fiút láttam meg. Anyukám elcsípte a pillantásomat és széles mosoly kíséretében odakiáltott a másik családnak.

-         Narcissa! Lucius!

A két említett a szőke fiúval együtt megindult felénk.

  Malfoyék régi családi barátok, még a szülőket is tegezem. Lassan már egy éve, hogy nem találkoztam velük, de egy bizonyos esemény miatt ezt nem is bánom igazán.

  Draco, miután kezet fogott az öcsémmel, váratlanul hozzám lépett és megölelt. Gesztusa nem csak meglepett, de hosszan is tartott. Közben keze lejjebb kalandozott pár pillanatra, majd pedig a fülembe súgott.

-         Szép évnek nézünk elébe.

Nem értettem mire gondol, de nem is foglalkoztam vele. Eltoltam magamtól és hátrébb léptem, mire Lucius szólalt meg.

-         Menjetek, mindjárt indul a vonat. Segíts nekik fiam!

A szólított készségesen karon ragadott és maga után húzva hátraköszönt szüleinek. Nekem is csak egy gyors „Sziasztok!”-ra futotta az időmből.

  A vonatablakból még integethettem egy darabig, de aztán kénytelen voltam leülni. A társaságban szétnézve, fintorogva elfordítottam a fejem. Draco mellém ült, megfogta a kezem és közelebb hajolt, hogy csak én halljam a szavait.

-         Valami bajod van a haverjaimmal? Pedig még Pansy itt sincs.

-         Addig jó, míg az az üresfejű kis nyávogós picsa nincs a közelemben. Az állítólagos haverjaidra meg inkább nem is mondok semmit. Zambini még elmegy, de az a két gorilla…

-         Nem muszáj itt maradni… bár hova is mennél máshova?!

-         Potterhez?

-         Na persze. Az a ragyásfejű talán szimpatikusabb lesz, mint mi.

-         Aha. Na megyek, teszek egy kis sétát.

Amint felálltam, hogy elmenjek mellette, a derekamnál fogva az ölébe rántott.

-         Vámot kell fizetni – mosolygott kajánul.

Sejtettem mit akar, ismertem eléggé annak a mosolynak a jelentését. Egy gyors puszi után már távozni is akartam, de nem engedte. Közölte, hogy elkísér, majd végre elengedett.

A folyosón átkarolt, úgy haladtunk. Persze elkerülhetetlen volt, hogy ne fussak össze a nemrég említett griffendélessel.

-         Úgy látom máris barátokra talált az új diák. És persze a legjobb embert találta meg.

-         Mit vártál Potter? Hogy majd én, mint a legnagyobb ellenséged lánya, veled fogok barátkozni?

-         Mit mondtál?

-         Igen, jól hallottad. Voldemort lánya vagyok. Sőt, van egy ikertestvérem is. Na ehhez mit szólsz?

-         Azt, hogy akkor nem jó suliba jöttél.

Nem akartam rögtön első nap balhét, így inkább a másik irányba indultunk. Mikor egy néptelen részhez értünk, Draco a vonat falához szorított.

-         Ne rendezz jelenetet, jó? Egyrészt, mert az az én szokásom, másrészt, mert nem akarom, hogy innen is kicsapjanak. Örülök, hogy végül ide jársz. Ne vedd el az örömöm!

-         Jó, tudom, hogy nem kellett volna. De nem tudtam megállni. – feleltem lehajtott fejjel.

Az utolsó mondatnál gonoszul elvigyorodtam, de meglátva Draco megrovó tekintetét, inkább újra a cipőmet kezdtem mustrálni.

-         Nem fordulhat elő még egyszer. Épp eléggé gyanús vagy így is. Ne adj okot a gyanúsítgatásaikhoz! Elég nagy botrány lehet még ebből is.

-         Felfogtam, na. Elég! És ne nézz így rám! – A szigorú pillantását felváltotta valami egészen más tekintet, ami szintén nem tetszett. – És így se! Draco!

Hiába is próbáltam rászólni. Ezt már tavaly nyáron is eljátszotta egyszer velem. Épp ezért megvolt a megfelelő elhárítási taktikám is.

Ahogy közelebb hajolt, kitértem az útjából, így kevesen múlott, hogy nem fejelte le az ablakot. A kezével azonban továbbra is a falhoz szorítva tartott, így menekülni nem tudtam.

-         Draco, állítsd le magad! Feleslegesen próbálkozol!

-         Talán van pasid?

-         Nem erről van szó. Amúgy éppen nincs, bár ehhez semmi közöd.

-         Dehogy nincs.

-         Attól, hogy régen a barátnőd voltam, még…

Amíg beszéltem nem figyeltem rá eléggé, így a mondatot egy csókkal fojtotta belém. Bár ellenállásom csak pár másodpercig tartott, mégis örültem, mikor egy torokköszörülés miatt Draco elengedett. Annak már kevésbé, mikor megláttam, ki is az. Mielőtt Parkinson kinyithatta volna a száját, hogy hangot adhasson felháborodásának és féltékenységének, pofon vágtam Dracót és elrohantam a kupénkba. Megkértem az öcsémet, hogy vigyázzon a csomagjaimra, majd sietősen elindultam a Potterék fülkéje irányába, egy másik társaságot keresni. Némi séta után bekéredzkedtem egy csapat hatodéves hollóhátashoz. Felöltöttem a barátságosabbik énemet, majd kedvesen elcsacsogtam velük a szokásos témáikról. A személyes kérdésekre igyekeztem kitérő válaszokat adni.

  Sokáig ültem velük, de mikor már zsongott tőlük a fejem, újra sétálni kezdtem a folyosón, amit öt perc után meg is bántam, mivel Draco jött velem szemben. Elfutnom esélytelen lett volna.

Dühösen jött oda hozzám és erősen megszorította a karomat.

-         Hogy merted? Miért ütöttél meg?

-         Több oka is volt. Az első, hogy megérdemelted. A második, hogy nem akartam Parkinson féltékenységi jelenetét hallgatni. Engedj már el!

-         Gyere vissza!

-         Ezt hogy érted?

-         Ahogy akarod. – vigyorgott, és eleresztette a karom. – Jelenleg úgy, hogy a kupéba. De azt se bánnám, ha újra járnánk.

-         Én igen. A kupéba meg nincs kedvem visszamenni.

-         Akkor itt maradok veled. Amúgy még mindig nem mondtad el, miért szakítottál velem.

-         Nem is fogom. Legyen elég annyi, hogy egy másik pasi miatt.

-         Akkor miért nem jársz senkivel?

-         Ne kíváncsiskodj már annyit! Nem fogok mindent az orrodra kötni.

-         Pedig úgyse hagylak, míg nem válaszolsz.

-         Majd máskor megmagyarázom, de nem most. Rendben?

-         Oké.

Az ablakon kikönyökölve néztem az elsuhanó tájat. Pár perc alatt szinte teljesen belefeledkeztem és már az sem tűnt fel, mikor valaki átkarolta a derekamat. Lehelete kellemesen bizsergette a bőröm, miközben a nyakamat puszilgatta.

-         Miért nem jövünk újra össze? – kérdezte halkan.

-         Mert nem akarom.

-         És miért nem?

-         Mert most nem akarok pasit és kész.

-         És később?

A válasz csak egy fáradt sóhaj volt a részemről és egy alig hallható talán, de Draco nem érte be ennyivel. Maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam sokáig rá nézni, inkább elfordítottam a fejem, de ő visszahúzta.

-         Elég legyen! Nem bírom, mikor ilyen vagy – toltam kissé távolabb magamtól

-         Nem érdekel. Már egy éve nem láttalak. Ráadásul azóta, hogy csak úgy bejelentetted, hogy szakítani akarsz, majd minden indok nélkül leléptél. Most nyáron pedig hiába kerestelek, nem tudtalak sehogy se elérni. Mondd, miért csinálod ezt? Direkt kínzol? Hiszen tudom, hogy még te is mindig szeretsz engem.

-         Tényleg? Mégis miből gondolod, hogy így van?

-         Mondjuk abból, hogy visszacsókoltál. Meg az előbb sem húzódtál el, mikor átöleltelek.

-         Automatikus reakció volt a részemről, hogy visszacsókoltam.

-         Ugyan már. Ha mondjuk Potter teszi, akkor is visszacsókolsz?

-         A példa is sértő. Természetesen nem. Hagyjuk inkább! Nem akarok veszekedni.

-         Ezt később még megbeszéljük. Menjünk átöltözni! Hamarosan megérkezünk.

  A vonatról leszállva kerestünk egy fiákert. Ragaszkodott hozzá, hogy kettesben utazzunk, aminek én nem igazán örültem. Szorosan mellém ült, így még arrébb ülnöm is bajosan sikerült volna. Csendesen utaztunk, nem igazán beszélgettünk.

Amint lehetett, igyekeztem elhagyni Dracót, és megkeresni valakit. A tömegben eltartott egy darabig, mire megtaláltam az illetőt.

-         Harry! Beszélhetnénk?

-         Hogy szólítottál?

-         A neveden. Beszélhetnék veled?

-         Attól függ. Az életveszélyes fenyegetések ráérnek később.

-         Én csak… Bocsánatot szeretnék kérni a vonaton történtek miatt.

-         Azt hiszem nem jól hallok. Megismételnéd?

-         Bocsánat. De ne akard még egyszer elismételtetni, mert nem fogom. Nem erősségem a bocsánatkérés, ritkán is teszem. Viszont tényleg nem akarok balhét, meg nem akarok annyira rosszba lenni veled. Az túlzás lenne, ha azt mondanám, legyünk barátok, de elég, ha nem esünk egymás torkának. Rendben? És ez a barátaidra is vonatkozik.

A kezemet nyújtottam, amit legnagyobb meglepetésemre el is fogadott. Egy gyors kézrázás után hozzátett egy Rendben-t. Látszott rajta, mennyire megleptem.

-         Most ha megbocsátotok, vissza kell mennem a társaimhoz.

-         Persze. Menj csak!